Szórakozás

Becsapták és lehúzták Erdei Zsoltot

Barátok, munkatársak és cégek is megrövidítették Madárt, de mindenen túljutott.

A Celeb vagyok, ments ki innen! idei első szériájának győztese, Erdei Zsolt az elmúlt években sokszor volt becsapások és lehúzások áldozata, de nem bosszankodik.

“Németországban jól kerestem, és becsületesen leadóztam minden fillér után. Én olyan makulátlan vagyok, hogy szerintem nincs is még egy ilyen ember a földön.A sors jobbról–balról ütött, mégsem vagyok lecsúszott alak, ezt azért szeretném leszögezni! Amit megkerestem, abból tudtam várat építeni, jól gazdálkodni. Sokan kihasználtak, köztük barátok is.Voltak, akik a megélhetési nehézségeikre hivatkozva kértek kölcsön és vagy meghalt az illető, vagy hiába fordultam ügyvédhez, nincs miből behajtaniuk az adott összeget. Aztán a német menedzseremnek az adótartozása rendezése végett jelentős összeget adtam kölcsön, erre még három meccspénzemet is lenyúlta. Az egyesület ellen pedig, ahol bokszoltam pert indítottam, mert nem teljesítették a vállalt feltételeiket. Megnyertem, aztán az ítélethirdetés előtt csődöt jelentettek. Háromszázharmincezer euróról, vagyis százmillió forintról van szó, és egyszerűen nem tudok hozzájutni. Megtanultam elengedni ezeket a dolgokat, mert megöli a jelenemet és a jövőmet. Attól több eszem van, hogy önbíráskodjak, viszont jöhet hozzám bárki, bármilyen indokkal, én már senkinek sem adok tíz fillért sem” – mondta a Borsnak Madár, aki most sokkal kevesebb pénzt keres mint profi ökölvívőként, nincs oka panaszra.

“elépítettem egy stabil hátteret magamnak, biztos alapokon nyugszik az életem. Voltak nehézségeim, rossz húzásaim. Ahogy említettem, többször becsaptak, rossz emberekkel voltam körülvéve, és a válásom is alaposan megcsappantotta az anyagi forrásaimat, a volt feleségem a spanyol házamat is vitte. Szerencsére most jó emberekkel vagyok körülvéve. Vannak terveim, hogy folyamatosan előre lépjek. Szeretném a családomat még jobban a tenyeremen hordozni” – tette hozzá Erdei.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik