Megelőző jellegű kamatemelést tartana szükségesnek az euró-zónában a német jegybank egyik illetékese. Franz-Christoph Zeitler, a Bundesbank igazgatótanácsának tagja szerint ily módon kellene szembeszállni az inflációs kockázattal. „Németországban a jelenlegi árhelyzet stabil, de a növekvő nyersanyagárakkal mindent importálunk, csak stabilitást nem” – nyilatkozta Zeitler a Welt am Sonntag című lapnak. A pénzellátás az Európai Központi Bank (ECB) által megadott 4,5 százalékos referenciaküszöb fölött van – figyelmeztetett. Az ECB 3 százalékos alapkamattal indította az eurót januárban, majd később 2,5 százalékra mérsékelte a közös pénz árát. A banki szakember arról is szólt, hogy szerinte az euró jelenleg 1,04 dollár körüli árfolyama középtávon elérheti az 1,15 dollárt. Ehhez azonban még szerkezeti reformokra van szükség, mindenekelőtt rugalmasabb munkaerőpiac kialakítására Németországban. –
- 17:31 Tavalyi balesetekor majdnem lebénult, most visszavonult a kétszeres olimpiai bajnok Michelle Gisin
- 17:06 Órákra elérhetetlenné válik több állami ügyintézési felület
- 17:02 Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is
- 16:41 „Mire odaértem már kómában volt” – elhallgatta a börtön az apa elől, hogy haldoklik a fia
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 16:25 Tóth Alex combját megoperálták, már a felépülésre koncentrál
- 16:24 Stoptáblánál vágott be a másik autós elé egy nagykanizsai fiatal, majd addig ütötte, míg el nem tört a bordája
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 16:05 Óriási tömegverekedés és hét kék lap után ölelkezve mentek le a pályáról a kézisek
- 15:54 Leó pápa Dél-Amerikába utazik
- 15:25 Bárány Tibor: Nagy Magyar Megbotránkozástörténetek
- 15:14 Donald Tusk: Provokációt hiúsítottak meg a lengyel–orosz határon
- 15:04 Tao: az új szabályozás sem szünteti meg az egyik legfőbb anomáliát
- 14:53 Nyomozást rendeltek el a Kisfaludy Program ügyében
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
