Gazdaság

OROSZ BOTRÁNY – Itt a hitel, hol a hitel

Törvényt ugyan nem sértett az orosz jegybank, ám a lehető legkevésbé hatékonyan cselekedett, amikor a tavalyi rubelválság előtt, illetve alatt a valutatőzsdék megkerülésével, közvetlen tranzakciókban dollármilliárdokat adott el kereskedelmi bankoknak – állapította meg az orosz számvevőszék által a szövetségi államügyészség megbízásából lefolytatott vizsgálat.

A számvevőszék képviseletében nyilatkozó Eleonora Mitrofanova elmondta, hogy a tavaly júliusban a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott 4,8 milliárd dolláros hitelből 1 milliárd dollár került a pénzügyminisztériumhoz költségvetési célokra, míg a fennmaradó összeget a jegybank rubelvásárlásra fordította a fizetőeszköz erősítése végett. E pénzek sorsát nem lehet pontosan megállapítani, mivel összekeveredtek a jegybank egyéb tartalékaival. Ami tény: július végétől decemberig a pénzintézet 10,7 milliárd dollárt adott el, ám ebből csupán 3,4 milliárd jutott a moszkvai Micexre és a más valutatőzsdékre, a fennmaradó 7,4 milliárdot viszont közvetlenül vásárolták meg kereskedelmi bankok.

Előzőleg Jurij Szkuratov, a Borisz Jelcin elnök által néhány hónapja menesztett főügyész úgy nyilatkozott, hogy a jegybank az IMF-hitelből mintegy 3,3 milliárdot adott el a kereskedelmi bankoknak, ahonnan azután a pénz külföldre került, majd a Bank of New Yorkon keresztül lebonyolított pénzmosás-sorozat végén eltűnt.

Mitrofanova leszögezte, hogy tisztán jogi szempontból csakugyan nem kifogásolható a jegybank eljárása, a pénzintézetnek ugyanakkor tisztában kellett lennie azzal, hogy az eladásoknak semmilyen eredménye nem lesz. Mint mondta, nyilvánvaló, hogy a gazdát cserélt milliárdok elhagyták Oroszországot, amit a jegybank ugyancsak előre láthatott, miként tudnia kellett azt is, hogy vásárló bankok egy része a tranzakció időpontjában rendkívül rossz pénzügyi helyzetben volt. A számvevőszéki tisztviselőnő hangsúlyozta azonban, hogy bármiféle törvénysértés csak azt követően történhetett, hogy az összegek a kereskedelmi bankokhoz kerültek, ekkor viszont már nem IMF-pénzekről volt szó. Ennyiben tehát igazak lehetnek azok az amerikai sajtóban megjelent állítások, hogy a Bank of New Yorknál többek közt az IMF-kölcsönből származó összegeket is tisztára mostak, de ez jogilag nem az orosz jegybank felelőssége.

Michel Camdessus, az IMF vezérigazgatója mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy saját vizsgálatuk során nem bukkantak a hitellel kapcsolatos vissza-élésre, sem arra utaló bizonyítékokra, hogy a pénzmosásban IMF-pénzek is szerepeltek volna.

Madeleine Albright amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Washington – noha türelmet tanúsít az orosz fejleményekkel kapcsolatban – nem fogja támogatni a további multilaterális pénzügyi segítségnyújtást, ha Moszkva nem tesz határozott lépéseket a korrupció és a politikai életbe is beférkőző szervezett bűnözés megfékezésére. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik