Belföld

Fidesz: ízléstelen az MSZP

Mesterhazy-Attila-Erdelyben(210x140)(1).jpg (mesterházy attila, erdély, )
Mesterhazy-Attila-Erdelyben(210x140)(1).jpg (mesterházy attila, erdély, )

A kormánypárt szerint a szocialisták már nemcsak a hazai utcákat, hanem a határon túli magyar településeket is képmutatással és gyűlöletkeltéssel akarják elárasztani.

Ugyanaz a Ron Werber, aki a külhoni magyarok elleni szocialista gyűlöletkampányt kieszelte, most szavazatokért küldte kuncsorogni az MSZP elnökét. Ott bocsánatkérést színlelnek, itthon listázzák és románozzák az erdélyi magyarokat – írta Selmeczi Gabriella közleményében.

A Fidesz szóvivője szerint ha Mesterházy Attila MSZP-elnöknek valóban lelkiismereti kérdés lenne a bocsánatkérés, nemcsak azután tette volna meg, hogy a határon túliak szavazati jogot kapnak, hanem már korábban. “Gyurcsány vezetésével Mesterházy és a szocialisták egyszer már kitaszították a külhoni magyarokat a nemzet testéből és hátat fordítottak nekik. Ezért álságos és ízléstelen az újabb Ron Werber-i ötlet” – áll a közleményben.

Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt elnöksége. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a programot bemutató szerda esti fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően. Az elnökségi ülés után tartott szerdai sajtótájékoztatón az MSZP vezetője bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson “egy rosszul feltett kérdésre rossz választ” adtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik