Belföld

Bajnai: állítsa meg a kormány az ország elszegényítését!

A Fidesz az adóemelés kormánya - mondta a volt miniszterelnök egy Veszprémben rendezett pénteki fórumon.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója a Magyar Szolidaritás Mozgalom meghívására érkezett Veszprémbe, ahol a mozgalommal közösen tartott fórumot. Mint mondta, a Fidesz az adóemelés kormánya, amely olyan egykulcsos adót vezetett be, amitől a lakosság kétharmadának a bére kevesebb lett.

Eljött az ideje, hogy akár innen, Veszprémből is felszólítsuk a kormányt, hogy állítsa meg azt a politikát, ami Magyarországot elszegényíti és a gazdaságot idén is zsugorodásba taszítja – jelentette ki. Bajnai Gordon felszólította a kormányt arra is, hogy csökkentse a vállalkozók minimálbérre rakódó terheit, növelje meg a munkanélküli segély időtartamát három hónapról legalább hat, de inkább kilenc hónapra és módosítson az egykulcsos adón.

Itt az ideje, hogy a kormány beismerje – ugyanúgy, mint a tandíj, a választási regisztráció és más kérdések kapcsán -, hogy kártékony politikát folytat és változtasson azon, amíg nem késő. Legalább állítsa meg a visszaesést, “aztán majd 2014-től remélem, újra be tudjuk indítani a növekedés motorját, s Magyarországot újra el tudjuk indítani felfelé” – fogalmazott.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke közölte: tarthatatlan az az állapot, hogy az állam a munkavállalók egy részét rabszolgának tekinti, s a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkásokat a minimálbér alatt fizeti. Ezt azonnal orvosolnia kell a kormánynak – jelentette ki.

Az MTI azon kérdésére, hogy mely szervezetekkel képzelhető el részéről a kormányalakítás, Bajnai Gordon azt válaszolta: neveket nem tud mondani, csak elveket. Most nem az a dolguk, hogy pozíciókat osztogassanak el egymás között, hanem hogy összefogják a minden rekordot felülmúló számú bizonytalan választót. Garanciát kell adni, hogy a politika becsülete helyreállítható, valamint világos, közérthető programmal kell elmagyarázni, hogyan akarják a választók életét hosszú távon javítani.

Koalíciót azzal lehet kötni, akiknek ehhez megvan a megfelelő támogatottságuk, reális, szakszerű programjaik vannak és készek vállalni a garanciákat az új korszakhoz.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom veszprémi alapszervezete a helyszínen demonstrált a rendezvény ellen, mintegy tíz tiltakozó várta az Együtt 2014 képviselőit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik