Nem csak az időközben Állami Pénztárfelügyeletté (ÁPF) avanzsált intézmény vállalt magára újabb feladatokat a magánpénztárak piacra lépésével. Ilyenekre a kötelező nyugdíjpénztáraknak szolgáltatást végző társaságok felügyeletei is számíthatnak. E speciális feladatú intézmények működési köre ugyanis jócskán érinti a hitelintézeteket, értékpapír-kereskedőket, s hatással van a biztosítókra is.
Már önmagában a magánnyugdíjról és magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény megszületése utat nyitott úgymond a felügyeleti “együttműködés” előtt. E jogszabály nyomán ugyanis rögtön a hitelintézeti és az értékpapírtörvény is módosult, igaz javarészt kisebb, praktikus elemek beépítése révén. Az összehangolásnak egyebek mellet az az oka, hogy az azokban leírt intézményektől a pénztárak vagyon-, illetve letétkezelői szolgáltatást vásárolnak. A hitelintézetek felett pedig az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) őrködik. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy a bankok és értékpapír-kereskedők törvényes működését vigyázó felügyeletnek lesznek-e a jövőben nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos feladatai, egyelőre nemleges a válasz. Az ÁPTF máig mindössze egyetlen ehhez kapcsolódó előegyeztetésen vett részt, amelynek során a nyugdíjpénztárak minősítésére jelentkező nemzetközi és magyar hitelminősítőket véleményezhetik majd. E jelenleg még meglehetősen embrionális állapotban lévő szabályozással a felügyeletek majdan – egyebek mellett – azon társaságok névsorát kívánják meghatározni, amelyek jogosultak lehetnek a pénztárak minősítésére. A kritériumrendszert azonban, amelynek alapján ezt az osztályozást elvégezhetik, az ÁPF adja meg.
Közvetlenül a nyugdíjpénztárak működését illetően az Állami Biztosításfelügyelet nem számít konkrét felügyeleti feladatra – jelentette ki Dögei Sándor alelnök. Ennek ellenére a felügyeleti együttműködés mondhatni folyamatos, mivel a biztosítóknak és a nyugdíjpénztáraknak eltérő az elbírálási rendszere. Emiatt egy-egy biztosítási konstrukció – s itt elsősorban az életjáradék jellegű termékekről van szó – mindkét félnél más megítélés alá eshet. A gyakorlati összehangolás tehát elengedhetetlen. A különbség akkor válik kézzelfoghatóvá, ha mondjuk egy magánnyugdíjpénztár ügyfele eléri a nyugdíjkorhatárt, összegyűjtött forintjait a jövőben életjáradék formájában kívánja visszakapni, s úgy dönt, hogy e szolgáltatást már nem az addigi gyűjtő pénztártól, hanem egy biztosítótól óhajtja igénybe venni. Ugyanígy, bármely pénztár is dönthet arról, hogy saját járadékszolgáltatás helyett inkább egy biztosítótól vásárol ilyet. Ekkor az új szerződést a nyugdíjpénztár, s nem az ügyfél köti meg a biztosítóval.
Itt talán jogos lehet a biztosításfelügyelet hatáskörének kiterjesztése – mondta a Figyelő kérdésére Kovácsné Rajnai Judit, az ÁPF jogtanácsosa. Minthogy az első fentihez hasonló esetre leghamarabb 180 hónap, vagyis 15 év elteltével kerülhet sor, ez egyelőre a jövő zenéje. A biztosítóknak persze addig is akad “elintéznivalójuk”. Ahhoz, hogy majdan magánpénztári nyugdíj gyanánt járadékot szolgáltassanak, biztosítói ügyfélvédelmi alap tagjává kell válniuk. Egyelőre ilyen pedig nincs.
A mellékletet Matolay Réka szerkesztette
