Gazdaság

KERESKEDELEMI TENDENCIÁK – Nagybani piac

Erősödő koncentráció és differenciálódás jellemezte tavaly a magyar kereskedelmet - állapították meg az Amer Nielsen Research (ANR) Piackutató Kft. munkatársai. Az élelmiszer-forgalmazás mind nagyobb része egyre kevesebb cég kezében összpontosul.

Az élelmiszer-kereskedelemben az eladások 50 százaléka a boltok 7 százalékában történik, míg a vegyiáru-kereskedelemben a forgalom 60 százalékát a boltok 10 százaléka mondhatja magáénak. Az üzletek száma valamelyest csökkent. Az elmúlt esztendő második felében 23,8 ezer hagyományos élelmiszerbolt működött, míg egy évvel korábban számuk még meghaladta a 24 ezret. Az üzletek alapterülete nő: a 400 négyzetméter feletti eladótérrel rendelkező élelmiszerüzletek száma 483-ra emelkedett (ebben a cash and carry kategóriába tartozó Metro nincs benne), míg a 100 négyzetméteresnél kisebb boltok száma csökkent. A nagyobb üzletek térnyerését mutatja az is, hogy részesedésük a különböző élelmiszerek forgalmában az elmúlt két évben erősödött. A 400 négyzetméter fölöttiek – kategóriától függően – egy-egy termék forgalmának 20-25 százalékát adják. A növekedés trendje tehát egyértelmű, ám a jelenlegi állapot még meg sem közelíti a nyugat-európait, hisz például a szupermarketek ott az üzletek több mint 10 százalékát teszik ki, míg nálunk mindössze 2 százalékát.

A differenciálódást mutatja, hogy míg öt éve szinte azonos kínálatot nyújtottak az üzletek, mára egyre erőteljesebbek a különbségek az egyes cégek szolgáltatásaiban, választékpolitikájában, árképzésében. Két fő fejlődési irány rajzolódik ki. Az egyiket a sok szolgáltatást, rendkívül széles választékot tartó hipermarketek, a másikat pedig a szűk választékú, alacsony szolgáltatási színvonalú, s éppen ezért olcsó diszkontok követik. Az éles versenyben a cégek növelik reklámkiadásaikat. Egy év alatt több mint kétszeresére, közel félmilliárd forintra emelkedett a – listaáron számított – médiaköltés. Ráadásul a direkt marketingre (például szórólapokra) fordított összeg ennél nagyságrenddel több: a 10 milliárd forintot is eléri.

A nagyobb tőkeerejű cégek térnyerése tavaly is folytatódott. Az első tíz élelmiszer-kereskedő között mindössze két magyar található. Közülük az áfészeket összefogó Áfeosz évek óta tartja első helyét. Kérdés azonban, hogy meddig, hiszen növekedési üteme elmarad a versenytársakétól. A 150 milliárdos bevételével második helyre ugrott Metro forgalma már alig valamivel kisebb, ráadásul éppen ez utóbbi cég produkálta tavaly a legnagyobb fejlődést. Látványosan tör előre viszont a másik magyar, a CBA, amely az ANR szerint ügyesen ötvözi a koncentrált beszerzést a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik