Ma még a gyakorlatilag azonos termékek ára az uniós országokban akár 20-30 százalékkal is eltérhet egymástól. Az elemzők arra számítanak, hogy a fogyasztók kedvező helyzetbe kerülnek, miután az árak az alacsonyabb szintre fognak beállni, különösen az olyan drágább cikkeknél, mint a gépkocsi vagy a háztartási berendezések.
A munkaerőpiacon viszont a helyzet közel sem egyértelmű. Több munkaadó szerint az euró hatására az alacsonyabb bérszintű EMU-partnerek országaiban az átlagkeresetek a magasabb európai színvonal felé fognak elmozdulni. A szakszervezetek viszont attól tartanak, hogy az euró a kétszámjegyű európai uniós (EU) munkanélküliségi ráta korában hatásos fegyver lesz a vállalkozások kezében: a munkahelyeknek és a beruházásoknak az alacsonyabb bérű térségekbe való áthelyezésével fenyegethetik meg az engedményre nem hajlandó alkalmazottakat.
Egységes piac, egységes valuta, egységes bér; lényegében ilyen irányú nyomásra kell számítani – vélik az Európai Szakszervezeti Konföderáció szakértői. A banki, biztosítási és egyéb szolgáltató ágazatok érdekképviseleteit összefogó Eurofietnél pedig úgy látják, hogy a bérek jobb átláthatósága „nem könnyíti majd meg a szakszervezetek béremelési tárgyalásait”.
Az Európai Bizottság szerint a majdnem azonos fogyasztási cikkek árkülönbsége 1985 óta az alacsony és a magas költségű EU-tagországok között 27 százalékról 20 százalék alá csökkent, míg a hasonló szolgáltatások ára 35 százalék helyett 28 százalékkal tér el. Ez sem kevés, és még mindig vannak élesebb különbségek. A jelenlegi európai valutanemben kifejezve egy Big Mac 1,85 ecu-be kerül Görögországban, 2,55-be Németországban és 3,50-be Dániában. A mobiltelefon díja a németeknél és a görögöknél ötszöröse a Finnországban felszámolt 0,50 ecu-nek. A gépkocsik ára pedig általában több mint 20 százalékos szóródást mutat.
E különbségekre való tekintettel az uniós pénzügyminiszterek megállapodtak: „figyelni fogják” bizonyos áruk és szolgáltatások árának alakulását, hogy az ipart az egységesebb és alacsonyabb árak bevezetésére kényszerítsék. Számos tényező tompíthatja azonban ezt a tendenciát. A kiszerelés nagysága például országonként eltérő.
Az Európai Fogyasztói Szervezet azt állítja, hogy a burkolt áremeléseket csak úgy lehet megakadályozni, ha az átmeneti időszakban kötelezővé teszik a kettős árak – nemzeti valuta és euró – használatát. Brüsszel azonban ezt a javaslatot elutasította, s arra szólította fel a kiskereskedőket és a fogyasztókat, hogy az árak feltüntetésével kapcsolatban „önkéntes megállapodásokat” kössenek.
A munkaerőfronton a közelmúltban végzett felmérések szerint kétszer annyi vállalatvezető számít arra, hogy az EMU nyomán emelkednek az átlagkeresetek, mint amennyien csökkenésre tippelnek. Eddig mindenesetre viszonylag kevés vállalat zárta be a magas bérköltségű országokban levő üzemeit, s költözött át vonzóbb régiókba. A cégek inkább új beruházásaikat viszik az alacsonyabb költségű területekre. Bizonyos német társaságok például máris bővítették olaszországi termelésüket, ám ennek az a kockázata, hogy az olasz bérek emelkednek, miközben nem történik semmi a német fizetésekkel.
Egyes szakszervezetek rettegnek az euró jelentette jövőtől. Az EU-ban 2 millió munkahelyet jelentő bankszektorban tengernyi nemzetközi fúzióra számítanak, amelynek következtében több százezer munkahely szűnhet meg. A Morgan Stanley elemzőinek becslése szerint például a négy legnagyobb francia banknak – BNP, Societe Generale, CCF és Crédit Lyonnais – több mint 50 ezer alkalmazottól kellene megszabadulnia ahhoz, hogy hatékonyságban felvegye a versenyt a brit Barclays bankkal.
A hitelintézetek minden bizonnyal meg fogják keresni annak a módját, hogy a számítógépes rendszerek és a pénztárak euróra való átállításának óriási költségét legalább részben behozzák. Az érdekképviseletek attól tartanak, hogy ezen a téren az egységes valuta jelentette átlátható munkaerőköltség a menedzsment pozícióját erősíti. (Egy banki pénztáros havi átlagfizetése ma a portugáliai 740 ecu-től a franciaországi 1350 ecu-n át a dániai 2400 ecu-ig terjed.)
A szakszervezetek mindenesetre szervezkednek (lásd külön), miközben a miniszteri szinten „hivatalos béke” uralkodik. Az euró azonban még viharossá teheti az átlagember hétköznapjait.
