Nagy európai robbanás – ez lehet a kifutása a kontinens nyugati felén most beinduló tőzsdei integrációnak, s a készülő változásokhoz képest az annak idején óriási fejleményként számon tartott 1986-os londoni Big Bang csekélységnek tűnik. Ám mindez egyben egy új típusú konfliktussorozat nyitánya is. A nemzeti ambíciók továbbra is komolyak. Ez abból is világossá vált, hogy milyen komoly csatát vívott a londoni és a frankfurti határidős tőzsde a német határidős kötvénykontraktusok ellenőrzéséért. A két új szövetséges végül is felismerte, hogy amennyiben az európai tőzsdék nem elégítik ki nagy ügyfeleik igényeit, mindannyian veszítenek.
A londoni és a frankfurti tőzsde vezetői belátták, hogy ügyfeleik össz-európai piacot akarnak, és ha ők nem hozzák létre, valaki más megteszi – magyarázta meg a Financial Times hasábjain Michael Marks, a Merrill Lynch elnöke, egyben a londoni tőzsdetanács tagja. Werner Seifert, a frankfurti börze igazgatója szerint a megállapodás véget vethet a Frankfurt és London közötti csatározásokkal kapcsolatos spekulációknak. Az egyetlen racionális választ adtuk: a piaci szereplők, a kibocsátók és a befektetők érdekeire tekintettel összekapcsolódunk – mondta. E felismerés jegyében állapodott meg a London Stock Exchange (LSE) és a Deutsche Börse AG abban, hogy első ütemben – 1999 januárjától – a két tőzsde befektetői elektronikus úton „keresztvásárlásokat” eszközölhetnek a 150-150 legfontosabb brit, illetve német papírral. Logikai alapon már most biztosra vehető, hogy a második fázisban megvalósuló átfogó elektronikus kapcsolatrendszer gyakorlatilag egyesíti a két tőzsdét, s a 2300 milliárd dolláros kapitalizációjú LSE valamint az 1050 milliárdos Frankfurt összeolvadása egyúttal megteremti a „páneurópai tőzsde” kereteit.
A kontinens két legnagyobbjának kezdeményezése a kisebb tőzsdéket valószínűleg csatlakozásra készteti, miután meggyőződnek arról, hogy a London-Frankfurt házasság tényleg működik (Amszterdam, Milánó és Madrid már jelentkezett is). A franciák azonban felháborodva és csalódottan fogadták a London-Frankfurt megállapodás hírét. Valóban sajátos, hogy Frankfurt az EMU tengelyét alkotó német-francia kapcsolat ellenére gyakorlatilag Párizs háta mögött a valutaunióból egyelőre saját akaratából kimaradó Londonnal szövetségben igyekszik lerakni az egységes európai tőzsdepiac alapjait. A frankfurtinál 10 százalékkal alacsonyabb kapitalizációjú (930 millió dollár), és negyedannyi forgalmat lebonyolító párizsi tőzsde számára azonban hosszú távon aligha van más alternatíva, mint csatlakozni a Frankfurt-London-frigyhez.
Előtte azonban még a „szűkebb családon” belül is tisztázni kell az együttélés néhány vitatott pontját. Hol lesz például a közös vállalkozás székhelye? Ki lesz a vezetője? Hogyan osztoznak a nyereségen? A londoni tőzsde piaci tőkésítettsége kétszerese a frankfurtinak, és London Európa jelenlegi legnagyobb pénzügyi központja. Ebből logikusnak tűnne, hogy a kapcsolatban London játssza a vezető szerepét. Elfogadják-e azonban az új piac szereplői, hogy az EMU-övezeten kívül legyen a centrum? (Különös tekintettel arra, hogy Frankfurt napi forgalma mintegy 30 százalékkal nagyobb, mint Londoné, és az LSE – Frankfurttal ellentétben – nem köt határidős ügyleteket.) Felmerül az a kérdés is, hogy a tőzsdék hogyan tudnak az egyesített kereskedéshez közös elszámolási rendszert teremteni. Aztán ki kell választaniuk azt a körülbelül 300 (150-150) vezető részvényt, amellyel kereskedni akarnak, és amely az „eurotőzsde-index” alapja lehet. A két partner jelenlegi véleménye szerint egységes kritériumrendszer alapján kell kiválasztani a blue chip piac szereplőit. Ezt – és ezzel a közös európai index létrehozását – azonban nehezíti, hogy az LSE – a Financial Timesszal együtt – társtulajdonosa a FTSE Internationalnek, amely az amszterdami tőzsdével közösen már létrehozta az Eurotop nevű, 300 vezető európai részvény mozgását követő kritériumrendszert. Frankfurt viszont a rivális Dow Jones Stoxx csoporttal kötött egyezséget. Ha ez még nem lenne elég, számos külső gátja is van az új szövetségnek: az eltérő számviteli normák, adó- és szabályozórendszerek. Ezek mind gátolják az egységes részvénypiac alapfeltételét, az átláthatóságot.
Természetesen lesznek viták a London-Frankfurt megegyezés nyomán létrejövő új rendszer nyerteseiről, illetve veszteseiről. Az LSE e lépéssel ugyan mindenképpen mérsékelte a valutaunióból való kimaradás miatt fenyegető hátrányokat, nagy kérdés azonban, hogy nem adta-e cserébe legfontosabb potenciális előnyét is: azt az esélyt, hogy önállóan is domináns színtere maradjon az európai részvénykereskedésnek – mondta például a londoni City egyik ismert szakértője.
Az Atlanti-óceán túlsó partján egészében kedvező a London és Frankfurt közeledésének megítélése, amerikai megfigyelők természetesnek tartják, hogy Európa keresi az egységes regionális értéktőzsde felé vezető utat. Az euróhoz hasonlóan azonban persze ez a fejlemény is kérdéseket vet fel az Egyesült Államoknak a nemzetközi pénzpiacokra gyakorolt befolyását illetően. Ilyen például az, hogy Amerika mennyire lesz képes továbbra is megszabni a globális részvénypiaci kereskedés normáit. Az európai vállalatok azért igyekeznek tőzsdére jutni az óceán túlsó partján, mert ott óriásiak a tőkeforrások. Tavaly októberben a Wall Streeten jegyzett külföldi vállalatok száma először haladta meg az ezret. A külföldi jegyzésnek azonban megvannak a maga korlátai, közülük is a legfontosabb a számviteli és szabályozó rendszerek eltérése. Németország először öt évvel ezelőtt a Daimler-Benzzel jelent meg a New York-i tőzsdén, de még ma is erősen alulreprezentált. A legnagyobb svájci vállalatok egyáltalán nem szerepelnek. Számos New Yorkban jegyzett európai részvénynek alig van forgalma.
Az amerikai tőzsdék mégis nekiláttak, hogy a nemzetközi részvénypiacok következő fejlődési szakaszában pozíciót szerezzenek a befektetők tartózkodási helyétől függetlenül közvetlen bejutási lehetőséget nyújtó, az eddiginél sokkal likvidebb, szinte határtalan piacra. Ehhez szilárd bázist nyújt, hogy a Wall Street kapitalizációja háromszor, átlagos napi forgalma pedig csaknem kétszer nagyobb, mint Londoné és Frankfurté együttesen.
