A vámszabad területek esetében döntéskényszerben van a kormány, ám egyelőre még nem alakult ki egységes álláspont, stratégia. Hogy valami azért mégis megmozdult, azt jelzik a kérdésről mostanában minisztériumi megrendelésre készülő tanulmányok. Érthető módon elsősorban a gazdasági és a pénzügyi tárca illetékeseit foglalkoztatja az ügy. Várhatóan a következő hetekben tárgyalnak ezekről és talán (bár szakértői körökben kevéssé hisznek ebben) a döntés stádiumáig is eljutnak majd. Ma azonban még az sem világos, miként és mikor számolják fel – ha egyáltalán felszámolják – a vámszabad területeket.
Jelenleg 109 ilyen gazdasági övezet működik az országban. Az itt folyó, egyre meghatározóbban gépipari jellegű tevékenység súlyát jelzi, hogy számítások szerint az idei teljes exportnak 35 százalékát is elérheti az innen származó kivitel. Az övezetek importja is gyorsan növekedett ugyan, de az itteni külkereskedelmi forgalom ez év januárja és szeptembere között 1,22 milliárd dolláros pozitív egyenleget mutat. Még beszédesebb, hogy a vámszabad területeken az előző év azonos időszakához képest az idén a kivitel 166, a behozatal 151,8 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly.
Antalóczy Katalin, a Pénzügykutató Rt. munkatársa, az egyik tanulmány készítője az adatok szűkös halmazát és a vállalati interjúk anyagát rendezve maga mellé tette az ország térképét. Látogatásai alapján ugyanis azt tapasztalta, hogy egyrészt jellegzetes sűrűsödési gócokban alakultak, bővülnek a vámszabad területek, másrészt egyre csökken korábbi elszigeteltségük a gazdaságtól és mind jobban érezhető kisugárzásuk közvetlen és tágabb környezetükre. Megfigyelése szerint például a Székesfehérvár-Mór-Veszprém háromszögben 19, Győr-Mosonmagyaróvár környékén 11 ilyen övezet található. Érdekes az is, hogy a megépült M3-as autópálya közelségébe 7 vámszabad terület települt. A kutató úgy látja, a terjeszkedő és sűrűsödő vámszabad területi háló esetenként hatékonyabban működik, mint némelyik kormányzati intézkedés.
A térkép előtt maradva érdemes megfigyelni, hogy bizonyos tevékenységi körök regionálisan koncentrálódnak. Hogy milyenek, az nagyban attól függ, milyen adottság, esetleg speciális tudás vagy egyéb befektetést vonzó elem található. A könnyűipar “központjai” például Nyíregyháza és Debrecen környékén, valamint a Dunántúl elmaradottabb részein (Kaposváron, Dombóváron, Zalaegerszegen és környékén) találhatók. Az autóiparhoz szükséges magasabb szaktudású munkaerő el-sősorban Mosonmagyaróvár, Győr és Szentgotthárd térségében volt adott. Vác környékén pedig – a korábbi híradástechnikai anyagok gyárának helyén – állítanak elő különleges mágneses tulajdonságú anyagot, ferritet. Itt ez a gyártási képesség volt a külföldi befektetők által fellelt kincs.
A speciálisan fejlődő régiók másik jellegzetességére utal, hogy a Pénzügykutató munkatársa interjúi során csupán egyetlen társaságot talált, amely az alapító multinacionális vállalat szervezetén belül még nem kapta meg az európai, illetve a térségbeli gyártási központ szerepét. Ahogy többen fogalmaztak: a magyar érdekeltség a zászlóshajó Európában. A multiknál mindig gazdaságossági számítások alapján születnek a döntések. A szakképzett és viszonylag olcsó munkaerő, a megbízható, stabil belső gazdasági környezet, és a kedvezmények (mint a vámmentesség) meghatározóak ezeknél a döntéseknél. Így fordulhatott például elő, hogy a híradástechnika és távközlés területén jól ismert Nokia tervei szerint 2000-ben bezárja monitorgyárát a finnországi Salóban, és Magyarországra hozza a termelést. Holott Salo a Nokia szülőföldje. (Ez a stratégia beleillik a nemzetközi nagyvállalatok mostanában tapasztalható – piaci pozíciókat erősítő – szerkezetváltási akcióinak sorába; a finnek odahaza a mobiltelefon-gyártást erősítik.) Az IBM Európában csak Székesfehérváron gyárt másutt háttértárolót. Az Opel ugyan lassan beszünteti az autó-összeszerelést Szentgotthárdon, ám az idehozott motorgyártást felfejleszti annyira, hogy ez az üzem hamarosan ott lesz az első három európai gyártó sorában.
E világcégek számára nyilván vonzó, hogy vámmentesen hozhatják ide termelőeszközeiket, az alkatrészeket és az anyagokat, s ugyanígy vihetik ki késztermékeit. Ezért hozták, hozzák ide fejlesztéseiket is. Azokban a régiókban, ahova beköltöztek a külföldi nagyvállalatok, lassan megszűnnek a foglalkoztatási gondok, ráadásul egyre több helyi beszállítót alkalmaznak. A Gazdasági Minisztérium felmérése szerint a vámszabad területi cégek 1997 első feléhez képest ez év derekáig háromszorosára növelték magyarországi vásárlásaikat. Antalóczy Katalin úgy véli: szinte általánosnak mondható, hogy a betelepülők helybéli szolgáltatásokat vesznek igénybe. Beruházásaiknál magyar tervezőt, kivitelezőt alkalmaznak. Az építkezéseknél nagyon gyakran magyar anyagokat használnak fel, itteni szállítmányozókat alkalmaznak, az őrzők-védők, kertészek, szakácsok magyarok. Sok multi megjelent a képzésben is, mivel kezd elfogyni a számára megfelelő magyar munkaerő. Több példát lehetne említeni arra, hogy középiskolákban jelennek meg képviselőik, akik a diákok számára próbálják vonzóvá tenni az általuk felkínálható szakmát, pályát, és hajlandók hozzájárulni is az ilyen típusú képzéshez.
Valószínű, hogy az EU-csatlakozás után ezek a különleges régiók tevékenységükkel lassan beolvadnak a magyar vámbelföldi szférába, hiszen akkor már nem lesznek vámok az unió és Magyarország között. Ez a lehetőség nyilván csak az EU-val kereskedelmi kapcsolatban lévő cégek esetében áll fenn. Vannak azonban (és újabban jól érzékelhetően egyre többen) olyan távol-keleti cégek is, amelyek a jövőben sem valószínű, hogy beolvadnának a magyar gazdaságba, merthogy kapcsolataik alapvetően az öreg kontinensen kívülre esnek. Emellett számos európai uniós társaságnak van szoros kapcsolata különféle tengerentúli (amerikai, japán) vállalattal.
Úgyhogy a vámszabad területi “lenni vagy nem lenni” kérdésre nehéz lesz választ adni. Azt viszont érdemes a döntéshozóknak figyelembe venni, hogy – Antalóczy Katalin szerint – az EU vámkódexe (minden ellenkező híreszteléssel és tévhittel szemben) nem tiltja a vámszabad területek létrehozását és működtetését. Az idevonatkozó uniós szabályok engedélyhez kötik a vámszabad területek kialakítását. Engedélyt pedig az kap, aki bebizonyítja, hogy te-vékenysége nemzetgazdasági szempontból fontos. Mivel Magyarország egyes elmaradottabb régióinak felzárkózása, a foglalkoztatási, képzési gondok enyhítése, a legkorszerűbb technikák alkalmazása, a kutatás-fejlesztés vállalati szintű erősítése – legalábbis magyar szempontból – elemi érdek, nem lesz nehéz érvelni.
Mindezek tudatában a magyar kormány több dolgot tehet. Kérhet derogációt, vagyis időt ahhoz, hogy kompromisszumok árán, de megoldja a problémát. Amennyiben a csatlakozási tárgyalásokon meg tudják partnereiket győzni a magyarok, az is lehetséges, hogy engedélyt szereznek néhány vámszabad terület további működtetéséhez, miközben az EU-kapcsolatokkal rendelkezőket a csatlakozáskor automatikusan vámbelföldinek tekintik. Lehetséges persze több köztes megoldás is. Csak egyet nem szabadna tennie a magyar kormánynak: az uniós csatlakozáskor visszamenőlegesen megfizettetni a vámokat, meg az áfát az idetelepült nagyvállalatokkal, behozott termelőeszközeik után. Ez ugyanis azt az üzenetet hordozná, miszerint a magyar gazdaság irányítása kiszámíthatatlan, ezért a betelepülő működő tőkének nem a legjobb terep.
