Gazdaság

KOLOSSZUS-KÍNÁLAT

A kormány a tavaly karácsonykor elfogadott egységes magánosítási törvény alapján 30 napon belül kidolgozza a végrehajtási utasítást, amely várhatólag még januárban életbe lép – jelentette be a napokban a román miniszterelnök. Az Állami Vagyonalapnak február végéig 80 szerződést kell megkötnie a világ vezető beruházási bankjaival annak érdekében, hogy befektetőket találjanak a legnagyobb, s egyúttal a legtöbb veszteséget termelő román iparvállalatok számára. Az említett bankoknak persze időre lesz szükségük az értékelések elvégzéséhez, majd a tényleges beruházókkal való tárgyalásokhoz. Ám ha a dolgok megfelelően alakulnak, akkor a kormányfő reményei szerint a szóban forgó 80 vállalat még ebben az évben gazdára talál. Az Állami Vagyonalap egyébként az elmúlt esztendőben mintegy 1300 vállalatot magánosított. Ez a szám azonban egyrészt elmaradt a tervezett 2700-tól, másrészt főleg kis- és középvállalatok keltek el, s nem a leginkább deficites ipari kolosszusok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik