A második világháború utáni években Ausztria az európai átlagnál gyorsabb növekedést produkált. Mostanában azonban már itt is megfizetik a gazdasági siker árát. A költségvetési deficit – amely a nyolcvanas évek második felében átlagosan évi 100 milliárd schilling volt – a kilencvenes évek első felében megduplázódott, a kormány hitelfelvétele pedig háromszorosára duzzadt. A társadalombiztosítási költségek immár a legmagasabbak közé tartoznak a kontinensen, az ezer biztosítottra jutó nyugdíjasok száma pedig az 1960-as 339-ről 1996-ra 616-ra emelkedett.
Miután Ausztria mindenképpen szeretne megfelelni a maastrichti kritériumoknak, a kormány két évvel ezelőtt úgy döntött: határozottan lefékezi a folyamatokat. Az 1996-97-re elfogadott kétéves költségvetéssel 100 millió schillinggel kívánták csökkenteni a hiányt: egyharmad részt pluszjövedelemből, kétharmad részt költségmegtakarítással. A tavaly júliusban bejelentett, második kétéves büdzsé szerint 1999-re a GDP-hez mért deficit 2,6 százalékra csökken. Az OECD megdicsérte Ausztriát „történelmének legnagyobb pénzügyi stabilizációs programjáért”. Általában senki sem kétli, hogy az ország teljesíteni fogja az euró-tagság feltételeit, és minden remény megvan arra, hogy az osztrák gazdaság visszanyerje régi erejét. A növekedés üteme 1998-ban 2,5 százalékra, 1999-re pedig akár 3 százalék fölé is emelkedhet.
Ausztria számára előnyös, hogy az exportalapú fellendülés gyengíti a takarékossági intézkedések deflációs hatásait. A kedvező árfolyammozgások nyomán az osztrák export kétszámjegyű ütemben emelkedik. A belföldi fogyasztás és a beruházások egyaránt nőnek, igaz nem túl gyorsan.
Szakértők szerint távlati szempontból most a bankrendszer átépítése a legsürgetőbb feladat. A változások az utóbbi két évben ennek megfelelően felgyorsultak: új intézményeket hoznak létre, régi nevek tűnnek el, és új bankgeneráció kerül az előtérbe.
A hitelintézetek száma 1996-ban 22-vel csökkent, míg a fiókok száma 4700-ra emelkedett. Azzal, hogy minden 1400 lakosra jut egy bankfiók, Ausztria továbbra is a „legelbankosítottabb” piac Európában. A helyzet azonban változni fog, mivel az osztrák bankok sem mentesülnek az összeolvadásra irányuló nyomás alól. Tavaly ennek a legláthatóbb jele az volt, hogy Ausztria leghíresebb bankját, a Creditanstaltot bekebelezte a nyolc évvel ezelőtt még nem is létező Bank Austria csoport. Utóbbi a Z-Bank (a Bécs városa által 1907-ben alapított legnagyobb takarékbank) és az Osterreichische Länderbank (OLB) fúziójából keletkezett 1991-ben. Létrehozása gyökeresen megváltoztatta az erőviszonyokat.
A Bank Austria megszületése, és az ország legfontosabb bankjává válása a most 53 éves Gerhard Randa elszántságának és kitartásának is köszönhető. Randa több mint 30 évvel ezelőtt a Z-Banknál kezdte pályafutását. Jóllehet néhányan még ma is a szocialista irányítású városi tanács hatalmasaival azonosítják (hiszen ez biztosítja a Bank Austria AAA hitelminősítését), Randának versenytársainál sokkal nagyobb tapasztalata van a helyi bankvilágban. A szakember 1995-ben lett a Bank Austria vezérigazgatója. A konkurens bankoknál szerzett tapasztalata és az uralkodó koalíciós kormányon belüli hatalmi egyensúly ismerete révén előnyös pozícióban volt, amikor a cége nevében megtette sokat vitatott ajánlatát a Creditanstaltra.
Az osztrák bankok is vagy „vörös” vagy „fekete” címkét viselnek, attól függően, hogy a szociáldemokratákhoz, avagy a Néppárthoz állnak közel. A legtöbb bankár ugyan kitart amellett, hogy a pártszimpátia nem befolyásolja üzleti döntéseiket, ám a Néppárt igen hevesen ellenezte, hogy a Creditanstaltot egy „vörös” bank vegye meg, mivel ez lényegesen növelné a legfelsőbb bankkörökben a „vörös” befolyási szférát.
A Bank Austria azonban nyert, s a csoport ma a belföldi piac 25 százalékát ellenőrzi, piaci kapitalizációja körülbelül 60 milliárd schilling és Európa 35 legnagyobb bankja közé tartozik. A Creditanstalt-ügylet során bizonyos feltételeket el kellett fogadnia, ám ezeket a fúzió előnyei messze meghaladják. Ezt a nézetet a részvénypiac is osztja: az üzlet bejelentése óta a Bank Austria elsőbbségi részvényei egyharmaddal emelkedtek.
A hitelintézet belföldi piaci részesedése ma sokkal jelentősebb, mint a szomszédos országok vezető bankjaié általában, és erre támaszkodva az elkövetkező öt évben meg kívánják duplázni az egy részvényre jutó eredményt, az eszközarányos megtérülést pedig 12 százalékra szeretnék emelni. Nem ez az egyetlen bank azonban, amely szerepet vállal a szektor konszolidációjában. A harmadik legnagyobbnak számító Girocreditet – a Bank Austria egykori üzleti partnerét – eladták az Erste Banknak, amely viszont részvényt bocsátott ki a vásárlás finanszírozása és külföldi befektetők bevonása érdekében.
Az Erste is erősen gyökerezik az osztrák takarékbanki hagyományokban. Vezérigazgatójává a 45 éves Andreas Treichlt nevezték ki, aki korábban a Chase Manhattannél dolgozott, s aki cégét a második legnagyobb és legbefolyásosabb bankká kívánja átalakítani. Több elemző szerint az Erste Bank részvényei nagyobb felárral kelhetnek el, mint riválisáé, mivel jövedelmezőbb és jobb a vállalkozási profilja is.
Az osztrák bankvilágban további, Treichlhez hasonló vállalkozói ambíciójú szereplők jelennek meg. A Raiffeisen Zentralbank (RZB), a stabil vidéki szövetkezeti bankrendszer központi intézménye Herbert Stepic elnökhelyettes irányítása mellett a legsikeresebbek közé tartozik Közép- és Kelet-Európában. Az RZB most nyitott száz alkalmazottat foglalkoztató fiókot Moszkvában, és kétszer annyi dolgozója van külföldön, mint a bécsi központban.
A reformra szoruló rendszer következő eleme a PSK, az osztrák Posta takarékbank, ahol Max Kothbauer, a Creditanstalt egykori vezérigazgató-helyettese próbál meg új üzleti stratégiát kidolgozni. A tervet akkor lehet véglegesíteni, miután az osztrák kormány kiválasztotta a PSK partnerét. Az érdeklődők közt ott van a RZB és a Bank für Arbeit und Wirtschaft (Bawag) is; ez utóbbi részben az osztrák szakszervezetek tulajdonában lévő lakossági bank. E két „favorit” a politikai paletta különböző oldalaihoz tartozik. Ha a kormány a PSK részvényeit a legjobb üzleti tervet benyújtó jelöltnek adja el, akkor meginoghat az a nézet, hogy az osztrák bankok működtetésében elsősorban a politikai pártok számítanak, nem pedig az ügyfelek.
