Emlékezetes, hogy a válság kezdetén a nyugati szakértők első, még tavalyi kommentárjaikban üdvözölték a román kormány átalakítását. Külön pozitívumként emelték ki, hogy a pártpolitikusok helyett elismert technokraták vettek át fontos gazdasági reszortokat. Mindenekelőtt az új pénzügyminiszter, Daianu, a jegybank addigi vezető közgazdásza számított a szemükben reform- és stabilizáció-orientált közgazdásznak. Akkor Victor Ciorbea miniszterelnök bejelentette, hogy a reformokat – mindenekelőtt a szerkezetváltás területén – a korábbinál nagyobb sebességgel fogják folytatni.
Az immár több mint egy éve hivatalban lévő kormány reformkurzusa 1997 késő őszétől kezdve nehézségekbe ütközött. Ciorbea csapata még tavaly februárban egy viszonylag radikális sokkterápiával akart volna fordulatot elérni, elődei kelletlen fokozatosságra törekvésével szemben. Programja egy szigorú takarékossági politikát kombinált messze ható liberalizálási lépésekkel és szerkezeti reformokkal, hogy behozza a múlt reformlemaradását és egyidejűleg stabilizálja a makrogazdasági fejlődést. Ezzel kapcsolatban kezdettől fogva világos volt, hogy az újrakezdés ára 1997 folyamán kényszerűen a GDP mintegy 2-3 százalékos csökkenése, a reálbérek visszaesése, továbbá az infláció és munkanélküliség átmeneti emelkedése lesz.
Eleinte a kormány és a jegybank főként a makrostabilizáció terén ért el figyelemre méltó sikereket. Így a fogyasztói árak havi drágulását – amely a támogatások leépítése, a dereguláció és a lej árfolyamcsökkenése miatt márciusban még 30,7 százalékos rekordértéket ért el – egy restriktív pénz- és költségvetési politikával júliusra 0,7 százalékosra tudták mérsékelni. Egyidejűleg a tavaszi hónapokban beindult egyfajta „illeszkedési recesszió”, amely mindenekelőtt a visszaeső ipari termelésben jutott kifejezésre. Ezzel szemben elkezdődött a külgazdasági feszültség oldódása, mivel a takarékossági politika és a lej reálisabb árfolyama lefékezte az importot, az exportlehetőségek pedig megnőttek. Ennek nyomán a folyó fizetési mérleg hiánya 1997 első nyolc hónapjában „csak” 1,2 milliárd dollárt tett ki.
Előrelépések történtek a strukturális területen is. Az állami cégek privatizálása felgyorsult, s ezzel elkezdődött a veszteséges üzemek felé áramló szubvenciók visszaszorítása – ehelyett az eladások, illetve a felszámolások kerültek előtérbe. Mégis, egyre erősödtek azok a hangok, amelyek gyorsabb és következetesebb tulajdon- és szerkezeti reformokat követeltek. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomására, amely Romániát készenléti hitellel támogatja, új reformígéretekre és gazdaságpolitikai korrekciókra került sor. Ennek dacára ősszel az IMF és a Világbank képviselői ismét bíráló hangot ütöttek meg. Nehezményezték, hogy a privatizáció fellendülése egyelőre csak igen kevés nagyüzemet érintett; a bankszektor törvényi átrendezése és államtalanítása még csak az előkészítés stádiumában van; továbbá az ipar szerkezetváltását az érintett üzemek menedzserei és alkalmazottai hatékonyan képesek akadályozni. A nem kellően gyors tempó egyik jelzőjeként említették a bírálók a munkanélküliség irreálisan lassú emelkedését is.
A pénzügyminiszter mindezek után, 1998 elején nagy reformelszántságot mutató beszédben vázolta az ország gazdasági helyzetét és feladatait. A kedvező fejlemények közt említette, hogy a valutatartalékok az 1996 végi 600 millió dollárról az elmúlt év végére 2,8 milliárd dollárra nőttek. A kormány megszüntette a mezőgazdaság és egyes veszteséges termelési ágazatok szubvencionálását, ily módon a költségvetés összesített hiánya, amely 1996 végén a körbetartozásokat nem számítva is meghaladta a GDP 8 százalékát, 4,5 százalékra csökkent.
A másik oldalon viszont ezzel együtt járt a termelésnek a várt 2 százaléknál nagyobb arányú, a GDP mintegy 6 százalékára rúgó csökkenése, a belső piac és kereslet még komolyabb visszaesése: a pályaátállítást is nehezebb helyzetben kell tehát megvalósítani. Az 1997-es infláció részben strukturális – az előző időszak mesterséges lej-árfolyamának feladásából következő – okokból, részben a szerkezetváltás során a gazdaságba áramlott pénzek (például a kilépő bányászoknak nyújtott kompenzáció) miatt a prognosztizált 90 százalék helyett várhatóan mintegy 150 százalékra rúg majd. A pénzügyi tárca vezetője aggasztónak tartotta, hogy a nyári jó eredmény után az infláció múlt ősszel ismét felgyorsult, a makroökonómiai stabilizáció fellazult és továbbra sem sikerült „bevenni” a monopolhelyzetet élvező állami alapanyag-termelő, közmű- és más nagyvállalatok „várait”: ezek változatlanul növelik a pénzhígulást.
A pénzügyminiszter az idei legfőbb céljai közt említette, hogy tovább mérsékelje a költségvetés hiányát, az inflációt pedig 30 százalékra szorítsa vissza. Utóbbit illetően az első félév végére el kellene érni a havi 2 százalékos ütemet, hogy a gazdaság a második félévben hatékonyabb teljesítményre lehessen képes. Daianu ellenzi, hogy a fejlődést elsősorban külföldi hitelekre alapozzák. Ennek három oka van: egyrészt már a tavalyi eladósodás is új terheket ró idén a gazdaságra, másrészt a nemzetközi tőkepiac drágul, végül pedig a hitelfelvétel belső inflációs nyomást is támaszt. Sürgős feladat viszont a bankrendszer reformja. (Ezzel kapcsolatosan megjegyzendő: a kormány az év utolsó negyedében 8 ezer milliárd lej – mintegy 1 milliárd dollár – értékben államkötvénnyé konvertálta a Banca Agricola és a Bancorex nevű külkereskedelmi bank adósságait, ami a GDP 1 százalékával növeli idén az állami költségvetés terheit.)
A pénzügyminiszteri értékelés fontos politikai mondanivalója volt, hogy félreérthetetlenül jelezte: a koalíció válságának gerjesztése óriási gazdasági károkat okozhat. (A lej értékvesztése 1998 első tíz napjában csaknem 5 százalék volt.) Daianu Albánia és Bulgária helyzetére utalt azzal kapcsolatban, hogy mi történhet, ha elmaradnak a szükséges „húsbavágó” intézkedések, s gyors cselekvést sürgetett. A miniszter erőteljesebb politikai támogatást követelt a koalíciós pártoktól, s erkölcstelennek nevezte azokat a politikai elvárásokat vagy nyilatkozatokat, amelyek a koalíciós birkózás hevében már 1998-ban az életszínvonal javulását helyezik kilátásba.
