Belföld

Másodszor is a Fidesz győzött Baján

bajai-valasztas(960x640)(1).jpg (bajai választás)
bajai-valasztas(960x640)(1).jpg (bajai választás)

A Fidesz jelöltje nyerte meg Baján a megismételt szavazóköri és - szavazati előnyével - az egyéni választókerületi önkormányzati képviselő-választást is.

A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba a korábbinál nagyobb különbséggel nyerte meg Baján a megismételt szavazóköri és – szavazati előnyével – a 3-as számú egyéni választókerületi önkormányzati képviselő-választást is – közölte Zsigó Róbert (Fidesz) polgármester vasárnap este az előzetes eredmény kihirdetése előtt.

Tájékoztatása szerint Kovács Csaba 138, Teket Melinda, a baloldali pártok – az MSZP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) – közös jelöltje 69, a jobbikos Markó György 14 szavazatot kapott, míg az LMP jelöltjére, Ikotity Istvánra nem érkezett egyetlen érvényes voks sem.

Zsigó Róbert közleményében azt írta, Baja immár másodszor is világosan megüzente, hogy “nem kér a bukott baloldalból, se együtt, se külön-külön”. Baja fideszes polgármestere a választáson másodszor is megjelent választóknak köszönetet mondva azt közölte: “a bukott baloldalnak tudomásul kell vennie a vereségét”.

A baloldali pártokat tömörítő Összefogás Bajáért választási szövetség képviselőjelöltje elfogadja a vasárnapi bajai időközi képviselő-választás eredményét, ha nem kapnak információt törvénysértésről. Teket Melinda, az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje ezt az urnazárás után tartott sajtótájékoztatóján mondta. “A választás most nem a mi győzelmünkkel zárult, de mindent megtettünk, hogy a tisztességes kereteken belül végigcsináljuk a kampányt” – fogalmazott.

Voltak visszaélések

Hajdú Miklós, a választási szövetség képviselője kérdésre válaszolva megerősítette: Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje 139, Teket Melinda 68 szavazatot kapott a 32-es szavazókörben rendezett, megismételt választáson.
Elmondta: olyan dolgok történtek, amelyek visszaélés alapos gyanúját keltik, ezért élni fognak a jogorvoslat lehetőségével. Közlése szerint két beadványt nyújtottak be a helyi választási bizottsághoz: az egyik ételosztással, a másik pedig a választók szervezett utaztatásával kapcsolatos.

“Álláspontunk szerint ha szükséges, meg kell ismételni a szavazókörben a választást” – mondta, hozzátéve, volt lehetőség arra, hogy a választók akaratát befolyásolják.

Hajdú Miklós azt mondta, szerették volna demokratikus politikai versengésben megmérettetni magukat, de Baja fideszes polgármestere, “Zsigó Róbert olyan hadjáratot folytatott az ellenzék és a demokratikus hagyományok ellen, amely korábban elképzelhetetlen volt”.

Úgy fogalmazott: 2010-ben óriási fölénnyel győzött a szavazókörben a Fidesz, “most csalással, hazugsággal és fizetett aktivistákkal is alig”. A jelenlegi eredmény nem valaminek a vége, hanem a változás kezdete – hangoztatta a szövetség képviselője.

Többen mentek el

Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel vasárnap Baján a megismételt időközi önkormányzati képviselő-választáson – közölték nem sokkal az urnazárás előtt újságírókkal a szavazókörben.

A nem hivatalos adat azt jelenti, hogy lényegesen többen mentek el szavazni, mint három héttel ezelőtt. Baján a 3-as számú választókerületben a 2010-es önkormányzati választáson 31,6 százalékos, míg a három hete, szeptember 22-én tartott időközi önkormányzati választáson 34 százalékos volt a részvétel.

A bajai 32-es szavazókörben azért tartottak megismételt szavazást, mert a Kecskeméti Törvényszék megállapítása szerint kampánycsendsértés történt a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson.

Az Index furcsaságokról számolt be a szavazás napján. A helyi választási bizottság vasárnapi ülésén két kifogásnak is helyt adott, a döntés szerint a Fidesz október 11-ei közleménye jogsértő.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a szavazókör környezetében több tucat autó áll, a televíziós stábok folyamatosan felvételeket készítenek. Emellett többen autókból, kézi kamerákkal filmezik a jelenlévőket. A szavazókörhöz tartozó, tanyákból és zárt ingatlanokból álló területen is azt lehet látni, hogy azokon a földutakon, ahol autóval lehet közlekedni, folyamatosan kameráznak. Több helyen az út mindkét oldalán autók állnak, azokból készítenek felvételeket az arra közlekedő gépkocsikról, kerékpárosokról és gyalogosokról.

A szavazókör közelében és az ahhoz tartozó területen rendőrautók cirkálnak és civil ruhás nyomozók is felügyelik a rendet.
A helyi választási bizottság 15 órakor ült össze, mert vasárnap több bejelentés érkezett kampánycsendsértés gyanúja miatt, valamint a szombati bejelentéseket is most tárgyalják. Újságírók nem vehettek részt a testület ülésén.

A bajai 32-es szavazókörben azért tartanak megismételt szavazást, mert a Kecskeméti Törvényszék megállapítása szerint kampánycsendsértés történt a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik