Boros Imre nem hagyja hidegen az embereket. Ő az a típus, akit vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon nem. Pénzügyi körökben általában az utóbbi érzés a jellemző.
Boros a közgazdász diploma megszerzése után hosszabb ideig a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) dolgozott. A ranglétra legmagasabb fokára akkor lépett, amikor a bank arbitrázs osztályát vezette. E minőségében nyilatkozott a Magyar Hírlapnak 1987. szeptember 19-én az MNB és a Volkswagen (VW) perének legújabb fejleményeiről. A vád szerint az akkortájt legnagyobb nyugatnémet gépkocsikonszern devizaosztályának munkatársai – vállalaton kívül tevékenykedő ügynökökkel összejátszva – spekulatív és illegális devizaügyletekkel becslések szerint körülbelül 480 millió márka (akkori értéken mintegy 12,5 milliárd forint) kárt okoztak a VW-nek. Azt megelőzően a jegybank évek óta folytatott devizaügyleteket a céggel, de – az akkori nyilatkozatok szerint – semmiféle nyitott vagy teljesítetlen megállapodás nem volt a felek között. Az általuk aláírt jegyzőkönyv tanúsította is, hogy a VW azon okmányai, amelyek le nem zárt tranzakcióra utaltak – a közös vizsgálat tanúsága szerint – hamisítványok. Ennek ellenére a VW vezetői 1987 márciusában úgy ítélték meg, hogy „a devizacsoport szabálytalan ügyleteit az MNB jóvoltából sikerült leleplezni”. Az Express című német lap pedig Joachim Schmidt frankfurti devizaügynök ténykedése kapcsán felvetette, hogy az illető esetleg az MNB munkatársainak támogatását élvezte. (Ennek mibenlétét a vádlott – másfél évvel később tett részletes vallomásában – abban foglalta össze, hogy az MNB-nek nemcsak ügynökként dolgozott, hanem nyugati luxusárucikkek ellenében arra is engedélyt kapott, hogy saját szakállára spekuláljon.) Hírneve védelmében az MNB a frankfurti bíróságon beperelte a VW-t, azt követelve, hogy mondassék ki: a német cégnek a devizacsalással kapcsolatban semmilyen követelése nincs a magyar jegybankkal szemben. A már említett cikkben ennek kapcsán nyilatkozó Borost – az MNB más dolgozói mellett – tanúként, míg helyettesét, Töröcskei Istvánt szakértőként hallgatták ki. Többek között a VW azon nézetéről, hogy egyesek magyar részről is belekeveredtek a manipulációba; legalábbis az itteni jegybanknak fel kellett volna figyelnie a szóban forgó ügyletek jellegére és tájékoztatnia a wolfsburgi konszern illetékeseit.
Végül a frankfurti bíróság 1990 októberében közel 55 millió márkás kártérítés megfizetésére kötelezte az MNB-t, mondván: mivel nem léteztek azok a terminügyletek, amelyekbe a csalók dokumentumok meghamisításával belekeverték az MNB-t, ezért semmisek az azokkal összefüggőnek ítélt, úgynevezett kasszaügyletek is, márpedig ebből a jegybanknak 55 millió márkás nyeresége származott.
Az ítélet kihirdetésekor azonban Boros már másutt dolgozott. Mi több, éppen távozni kényszerült következő munkahelyéről, az egykori Magyar Hitel Banktól (MHB), ahová még 1988 végén hívta Demján Sándor vezérigazgató, a bank nemzetközi ügyeit irányító közvetlen helyetteséül. Ám az MHB új első számú vezetője, Bartha Árpád által vezetett igazgatóság 1990. október 9-i ülésén Borost felmentette, munkaviszonyát pedig október 15-i hatállyal megszüntette. A Magyar Távirati Irodának kiadott közlemény szerint „a döntés meghozatalánál az igazgatóság azt mérlegelte, hogy Boros Imre több alkalommal hatáskörét meghaladó döntéseket hozott, amelyek a bank egészének működését befolyásolták; szakterületén hozott intézkedéseit illetően az MNB súlyosan elmarasztaló megállapításokat tett; a bank vezetését és vezető testületeit tendenciózusan hiányosan és a valóságtól eltérően tájékoztatta. A fentiek miatt Boros már korábban, 1990. június 25-én írásbeli figyelmeztetésben részesült”.
Részleteket a szakításról egyik fél sem volt hajlandó elárulni. Az ügy elsikkadni látszott, amikor 1993. június 17-i számában a Griff című hetilap banki körökre hivatkozva – egyebek mellett – azt állította, hogy „Boros Imre olyan hitelekhez juttatta 1989-90-ben az érdekeltségi köréhez tartozó társaságokat, amelyekből az MHB-nak minimum 140 millió forintos kára származott.” A cikk azt is tartalmazta, hogy Boros és Töröcskei elsősorban devizaüzletekkel foglalkozott, melyekkel kapcsolatban 1990-ben súlyos visszaélések gyanúja merült fel. Boros néhány nappal később a Griff információit ugyanaznap leközlő Magyar Hírlap hasábjain reagált a vádakra. Mindenekelőtt visszautasította, hogy bármilyen, az érdekeltségi körét érintő hitelnyújtás történt volna. A súlyos visszaélésekre vonatkozó utalásra pedig kifejtette: az MHB a devizaforgalmazás egyes kérdéseiben – utóbb lezárt – szakmai vitába keveredett az MNB-vel. „Az e tárgyban lefolytatott vizsgálatok semmi olyan megállapítást nem tartalmaznak, melyek a két bankvezető személyes jogi, etikai felelősségét megállapították volna, illetve amelyek jó üzleti hírnevüket a szakmában megkérdőjelezték volna”- állította Boros, aki tagadta azt is, hogy családi kapcsolatai egyetlen hitelnyújtásban is szerepet játszottak volna. Szerinte azok a bank szervezeti rendjében, azzal összhangban, szabályosan történtek. Továbbá emlékeztetett arra, hogy tisztségei – más banki vezetőkkel azonos módon – az akkori banki szokásoknak megfelelően az érintett társaságok hitelfelhasználásai ellenőrzésében rejlő banki érdekeket szolgálták, s azzal álltak összefüggésben. A Griff és a Magyar Hírlap ugyanis azt állította, hogy a három meghitelezett cég közül kettőben Boros felügyelő-bizottsági tag volt. Arra az információra pedig, miszerint az Arthur Andersen auditori jelentésében kiemeli, hogy az említett hitelek közül kettő nem szerepelt az MHB könyveiben, Boros közölte: egyiküknek sem volt köze a szabálytalansághoz, és ezen hitelek az általuk leadott könyvelési feladásokban szerepeltek. Amúgy pedig Boros a Griffnek érzékeltette, hogy „a még ma sem lejárt, idézett kölcsönügyleteknek számos olyan részlete és eleme van, amit a banktitok kötelme miatt még akkor sem hozhat nyilvánosságra a sajtó hasábjain, ha azok őket tisztáznák is”.
A hitelügyleteknél is bonyolultabbnak ítélte a Griff azt a feltételezését, hogy az MHB úgynevezett nostro számlát (ez a bankok külföldi hitelintézeteknél vezetett számlájának elnevezése) nyitott a bécsi Erste Österreichische Spar-Casse banknál úgy, hogy az MHB nevében nyitott számla nem szerepelt az MHB könyveiben. A volt Állami Bankfelügyelet (Baf) jogi osztályának vezetője – amint a Népszabadságban az idő tájt elmondta – az ezzel kapcsolatos közérdekű bejelentést 1992-ben az Állami Vagyonügynökséghez és a jegybank akkori elnökéhez, Bod Péter Ákoshoz továbbította. A Baf egyébként a Magyar Hírlap június 23-i számában megjelent álláspontjában azt tudatta, hogy csak bizonyított tényekre alapozhatja véleményét és az intézkedéseit; a jogszabályokkal nem ütköző, csak éppen nem etikus ügyek megítélésére még nincsenek normák. Ezek olyan, a bankszakma által elfogadott belső normák lehetnek, amelyek a „nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani” elv alapján állva definiálnák azt is, hogy itt és most mit kell a „jó üzleti hírnév” alatt érteni, vagy mely cselekedetek által, körülmények következtében vész el a jó üzleti hírnév.
Az MNB első vizsgálata azonban – a Griff szerint – 1990-ben, majd 1991-ben lezajlott, igazolva, hogy a számlán Boros utasítására az Erste pénzét használva külföldi részvényeket, valamint a Skála, az Ibusz, a Novotrade és a Phőnix papírjait forgalmazták. E számla meglétét a két bankár határozottan tagadta, azt viszont elismerték, hogy ügyfeleik megbízásából – azok műveleteinek lebonyolítására – egy értékpapír-forgalmi, úgynevezett letéti számlát létesítettek. A lapnak nyilatkozó akkori MNB-alelnök, Hárshegyi Frigyes szerint azonban abban az időben a kereskedelmi bankok nem helyezhettek ki külföldre devizabetétet, ezért a szabálytalanság megszüntetésére szólította fel az MHB vezetőit. Ez meg is történt, ám – mondta a Griffnek Hárshegyi Frigyes – „csak később hallottam arról, hogy más, belső előírásokat is megszegtek”.
Mindenesetre Boros a személyét érintő vádakról az Országos Sajtószolgálaton keresztül 1993. július 16-án közleményt adott ki. Ebben többek között kijelentette: „Soha bankári pályafutásom alatt nem adtam hiteleket olyan vállalkozásnak, amelyben családi alapon akár közvetlenül, akár közvetve érdekelt voltam. A törvények és előírások az ilyen típusú hitelezést egyébként nem tiltják, de értelemszerűen a normál hiteleknél szigorúbb eljárást írnak elő. Az MHB vezérigazgató-helyettesi beosztásomból való felmentésemet nem előzte meg a tevékenységem során elkövetett állítólagos szabálytalanságok vizsgálata, sőt, ilyen vizsgálatok azt követően sem voltak. Ezzel szemben az történt, hogy egy szakmai vitát az MHB igazgatósága úgy vélt lezárhatónak, hogy engem az elnök javaslatára felmentett.”
Boros egy rövid pihenőt követően a volt Kultúrbank (későbbi nevén Banque Indosuez Magyarország, ma Hanwha Bank) vezetőjeként folytatta bankári pályafutását, ahová nemsokára követte őt Töröcskei is. Erről az időszakról a HVG 1993. augusztus 28-i száma úgy írt, mint amelyben „Boros Imre régi álma valósult meg azáltal, hogy 1992 tavaszán az ő segédletével alapított Kultúrbank és a svájci Portus AG cég frigyéből világra jött prágai Interbanka elnöke lett”. Majd a lap hozzátette, arra vonatkozóan semmi bizonyíték sem került elő, hogy Boros és Töröcskei tulajdonosai voltak-e – a Portus AG-n vagy az osztrák Generalinvest GmbH-n keresztül – a Kultúrbanknak, mint ahogy arról sem, vizsgálódott-e a kérdésben a bankfelügyelet, utóbbi ugyanis nem köteles erről tájékoztatni a közvéleményt…
A cikk megjelenésekor viszont Boros már nem volt a Kultúrbank vezetője, minekutána 1993. április elsejétől – a már korábban a vezérigazgatói székbe visszatért Töröcskei hívó szavára – ismét az MHB vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, éppen egyik korábbi munkakörét betöltve. Nem sokáig, lévén, hogy 1993. október 15-től már az Állami Vagyonkezelő (ÁV) Rt. ügyvezető igazgatója lett. Társa kinevezéséről Töröcskei a Népszabadság 1993. november 16-i számában így beszélt: az ÁV Rt.-ben régóta kerestek egy banki gyakorlattal rendelkező koncepciózus embert.
Így akkor is Boros volt az ÁV Rt. bankügyekkel foglalkozó ügyvezető igazgatója, amikor az Inter-Európa Bank (IEB) tőzsdei bevezetésének előkészületei kavartak viharokat. Nevezetesen, hogy az IEB-részvények – emlékezett lapunk kérésére az akkor az ügyben érintett, magas posztot betöltött személy – állami nyomásra igen olcsón kerültek az ÁV Rt.-hez, majd onnan a Komár Lajos egykori jegybanki elnökhelyettes által irányított CA Hungary Asset Management Co. Ltd. tulajdonába. Az események rekonstruálására indult is egy belső vizsgálat az ÁV Rt.-ben, ám – nem tudni milyen okból – az egyszer csak abbamaradt.
Mindenesetre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ÁV Rt. tevékenységéről folytatott vizsgálatának összegzésében külön fejezetet szentelt az IEB-eladás körülményeinek. Ebben az állt, hogy az ÁV Rt. és a CA alap között már 1994. február elsején született egy opciós megállapodás 437,6 millió forint névértékű részvény eladásáról, a névérték 116 százalékán. Mivel azonban az ÁV Rt. a szerződéskötés időpontjában csak 151 millió forint összegű IEB-részvénnyel rendelkezett, megbízott egy RTL Service Kereskedelmi és Szolgáltató nevű kft.-t, hogy saját nevében a hiányzó csomagot megvegye, kifejezetten a CA részére történő továbbértékesítés céljából. Néhány héttel később – két részletben – létre is jött az üzlet. Először a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) adott el 101 millió forintnyi IEB-részvény megvásárlására szóló opciós jogot, a névérték 95 százalékán, majd a Mineralimpex Rt. cselekedett hasonlóan, 158,5 milliós pakettjével, 97 százalékos későbbi árat kikötve.
Az ÁSZ egyebek mellett azt kifogásolta, hogy miután az RTL Kft.-vel kötött opciós megállapodások az ÁV Rt. részéről bizományosi szerződéseknek minősülnek, a vagyonkezelőnek meg kellett volna kapnia az eladóktól (MKB, Mineralimpex) az őt megillető 51 millió forint árfolyamnyereséget. A számvevők szerint a vizsgálat időpontjában – annak megállapítását 1994 decemberében hozták nyilvánosságra, a Napi Gazdaságban – nem állt rendelkezésre dokumentum annak tisztázására, hogy az ÁV Rt. az ügylet kapcsán honnan vásároltatott meg vevője részére 28 millió forint névértékű részvényt, s azt milyen áron vették meg (a CA ugyanis ezt 116 százalékos árfolyamon kifizette). Mint a vizsgálati jelentésben szerepel: „Az RTL Kft. szerepe, közreműködőként való bevonásának szükségessége, motivációja az ÁV Rt. érintett alkalmazottainak nyilatkozata és a hiányos iratok alapján nem állapítható meg. Ezért ennek kiderítése túlmegy az ÁV Rt. felügyelőbizottságának jogszabályok behatárolta lehetőségein”.
