Belföld

Szavazzon! Itt a hasonmásverseny második része

A kormánypártok után most a szocialisták padsoraiban néztünk szét, itt is elképesztő ikertornyokra bukkantunk.

Gondolta volna, hogy lehetséges ma Magyarországon olyan verseny, amit megnyer Balogh József, de ugyanott utolsó helyen végez Pálffy István? Pedig van, ez pedig a Hír24 első hasonmásversenye volt.

Most itt a második rész, méghozzá az MSZP-vel.

Tóbiás József és Dr. Evil

A szocialisták általános frakcióvezető-helyettes arról híres, hogy mindig ő kiabálja hátra párttársainak, hogy „igennel” vagy „nemmel” kell szavazni, elég mély hangon, többször is egymás után. Meg arról is híres, hogy nagyon hasonlít Dr. Evilre, természetesen a hajviselet, ami szembetűnő itt.

Mesterházy Attila és Castelmore d’Artagnan

A pártelnök pár évvel ezelőtt még diszkrét körszakállat hordott, pont olyat, mint Alexandre Dumas francia író egyik testőre a négyből. Nem véletlen, hogy annak idején Mesterházy egyből kiérdemelte a szoci d’Artagnan becenevet. Kísérteties a hasonlóság, nem vitás.

Baja Ferenc és Dolák-Saly Róbert

A képviselő – csakúgy, mint párttársa, Tóbiás József – szintén a frizurájával üzente azt nekünk, hogy „hé, én ám nagyon hasonlítok valakire!”. És tényleg, méghozzá Dolák-Sály Róbertre, a híres humoristára, a L’art pour l’art Társulat egyik alapítójára. Szerintünk hasonlítanak, lehet szavazni.

Lendvai Ildikó és Julien király

A párt egyik emblematikus figurája, aki Kovács László társaságában ad tanácsokat Mesterházy Attilának, egy rajzfilmfigurára hasonlít. Töredelmesen bevalljuk, hogy nem volt könnyű dolgunk, amikor a korábbi pártelnöknek kerestünk hasonmást. Végül egy korábbi képe, vagyis annak háttere érintett meg minket. Ugyanilyen fejdísze van a Madagaszkár című rajzfilm egyik szereplőjének, íme!

Szanyi Tibor és Dreyfus felügyelő

Az MSZP szabad szájú képviselőjéről nemrég derült ki, hogy kisfia rajong az ír popzenéért, meg az is, hogy hiába bünteti meg őt Kövér László házelnök, nem fizet. Azt pedig most mi derítjük ki róla, hogy nagyon hasonlít a Rózsaszín Párduc-filmek Dreyfus felügyelőjére.

Botka László és David Hasselhoff

Szeged szocialista polgármestere és a Baywatch sztárja, KITT sofőrje. Többet nem is mondunk, legyen elég ennyi, illetve a gif, amelyik megmutatja a hasonlóságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik