Belföld

Megbüntették, de nem fizet Szanyi Tibor

Szanyi Tibor (Szanyi Tibor)
Szanyi Tibor (Szanyi Tibor)

A Parlamentben tavasszal megrótt MSZP-s képviselő még nem fizette be a pénzbüntetést, és kész Strasbourgba is elmenni igazáért.

Az országgyűlés március végén élt először a büntetéskiszabás lehetőségével a törvény január 1-jei hatályba lépése óta. Akkor Kövér László házelnök javaslatára a szocialista Szanyi Tibort büntették havi bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, amiért interpellációja után középső ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakciónak.

„Ez nem szépségszalon: tetszik az elnöknek, vagy nem tetszik. Nekem az nem tetszik, hogy a Fidesz gyári méretekben hazudik” – vélekedett most Szanyi Tibor az ATV Szabad Szemmel című műsorában.

Az ellenzéki képviselő azt mondja: a pénzbüntetést ugyan kirótták rá, de nem fizette be, mert elfelejtették beleírni a törvénybe, hogyan kell behajtani a pénzt. Hozzátette, hogy akár Strasbourgba is elmegy igazáért.

Legutóbb a nőket sújtotta büntetés a Parlamentben. Vadai Ágnes és Szűcs Erika képviselők a múlt hét elején monoklit festettek az arcukra és ahogy korábban Szabó Tímea is próbálta az élettársát helybenhagyó Balogh Józsefet távozásra bírni, ők is ezt akarták elérni. A kormánypárti többség megszavazta a tiltakozó képviselők 131 ezer forintos büntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik