Az ausztrál QBE-csoport kizárólagos részesedést szerzett az Atlasz Biztosítóban. Az Ukrajnában, Romániában, Csehországban és Lengyelországban is piacra lépő biztosítási csoport 24 országban tevékenykedik, s a folyó pénzügyi évben 2 milliárd ausztrál dolláros díjbevétellel számol. Az Atlasz részvényeit áprilisban vásárolták meg – hogy milyen áron, azt a felek a következő 40 évben nem tervezik nyilvánosságra hozni. A társaság mindenesetre a közeljövőben – követve új gazdája üzletpolitikáját – lakásbiztosításba kezd, fél éven belül pedig cascóval és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással is előrukkol. Emellett a cég az életbiztosítások terén is erősíteni kíván. Az éppen 10 éves biztosító 1997-et 82 millió forintos adózott eredménnyel zárta, ami a megelőző évinek kevesebb mint a fele. Az előző évit negyedmilliárddal felülmúló, 2 milliárd forintos tavalyi díjbevételnek közel 70 százaléka utasbiztosításból származott, 700 milliót pedig a vagyonbiztosítás hozott. A társaság elnökhelyettese Medgyessy Péter leköszönő pénzügyminiszter lett, aki a hírek szerint esélyes az Inter-Európa Bank múlt héten megüresedett elnöki posztjára is.
- 04:10 Cseresznye ölte meg az egyik amerikai elnököt?
- 03:59 Őrangyalok tömkelege vigyázott a szörnyű balesetet szenvedett kézilabdázóra
- 03:40 Kelmefestő lett a magyar miniszterelnök, Lakatos Géza
- 03:33 Gyermekpornográfiát kerestek, női futballistáit videózó edzőre bukkantak a rendőrök
- 22:51 Fel van adva a lecke: Emery a harmadik csapatával az ötödik Európa Ligáját nyerte
- 22:01 Gulyás szerint a Tisza alkotmánymódosításából az következik, hogy lazítanak az eddigi migránspolitikán
- 21:40 Skandináv lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 21:22 Méterekre közelített meg két orosz vadászgép egy brit felderítő repülőt
- 21:15 A nap legfontosabb hírei - 2026. 05. 20.
- 21:00 „Pepe egy varázslatos személyiségű csávó volt” – Márton István és Dániel András búcsúzik Scherer Pétertől
- 20:44 Kozsó a Blikknek panaszkodott, hogy végrehajtók törtek rá, és elvitték a személyes értékeit
- 20:39 Itt a vége: 12 év után kiesett egy csapat a kézilabda NB I-ből
- 20:28 „A preferencia az öt élbajnokság egyike” – külföldre menne az NB I legjobb magyar játékosa
- 20:22 Felfüggesztenék a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza törvényjavaslata értelmében
- 20:06 Gulyás Gergely: A Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére
- 20:06 Gulyás Gergely: A Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére
- 20:22 Felfüggesztenék a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza törvényjavaslata értelmében
- 19:37 Krausz Ferenc alapítványa 17 milliárdot kapott eddig az államtól, de csak az összeg 1 százalékát használták fel
- 15:16 Magyar Hang: bezuhantak a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok
- 14:39 Ukrán pénzszállítók ügyvédje: összeomlott az Aranykonvoj-ügy hivatalos indoklása
- 16:52 „Megölte, ez egy gyilkos. Anyu, anyu!” – nagymamája szerint így kiabált segítségért Vanda, aki menekülésként ugrott ki a negyedikről
- 22:01 Gulyás szerint a Tisza alkotmánymódosításából az következik, hogy lazítanak az eddigi migránspolitikán
- 14:05 Bárándy Péter váltja Semjén Zsoltot a vadászati védegylet élén
- 14:02 Megszünteti egy termékkategória árusítását az Aldi
- 15:27 Pumped Gabo: Ez a világ akkor értékel, ha jól nézel ki, kigyúrt vagy, Jézus Krisztusnak viszont nem a külsőség számít
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
