Az OTP Bank konszolidált, nemzetközi számviteli szabályok szerinti mérlegfőösszege 1997 végén megközelítette az 1500 milliárd forintot. Ez az érték 13 százalékos gyarapodás eredményeként alakult ki, tehát az inflációt figyelembe véve a legnagyobb honi bank eszköz-forrás végösszege reálértékben valamelyest csökkent. Nem úgy a konszolidált saját tőke, amely – nominális értéken 40,8 százalékkal meghaladva az előző évit – 68,1 milliárd forintot ért el. Az utóbbi tétel jelentős növekedése annak köszönhető, hogy a bank 23,4 milliárdos adózott eredményének jó részével tartalékait hizlalta. Eszközoldalon a legnagyobb mértékben a rövid lejáratú kihelyezések nőttek. A vállalkozói hitelezés 48,3 százalékkal haladta meg az előző évit, de a fogyasztási is 37,6 százalékkal emelkedett – mindenekelőtt a Merkantil Bank meglódult gépkocsi-hitelezése nyomán. Csökkent viszont az önkormányzati és a lakáskölcsönök állománya. Ezzel együtt ügyfelei 1997 végén – a várható hitelezési veszteségekre képzett céltartalékok levonása után – 390 milliárd forinttal tartoztak az OTP-nek. Ami a forrásokat illeti, az ügyfelek betétei – 16,2 százalékos gyarapodás eredményeként – a tavalyi évzárásra 1231 milliárd forintra nőttek. Ezzel szemben a kibocsátott értékpapírok állománya 17,2 százalékkal visszaesett, amit a bank illetékesei a megváltozott szabályozással magyaráznak.
- 13:13 Gond van az aszfalttal a Forma-1-es Magyar Nagydíjon
- 13:13 A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványos szabadegyetem képeken
- 12:49 Egy hét alatt hat fokot hűlt a Balaton
- 12:27 2018 óta nem látott győzelem kapujában van a magyar pólóválogatott
- 12:24 Szeptembertől nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzési adatok
- 12:00 Betonvázak és privát pillanatok – Bordács Ferenc fotográfus két világa
- 11:44 Drogdílert fogtak a rendőrök: nyomkövető volt a csuklóján
- 11:42 Új útvonalon repülnek a helikoptertaxik a Forma–1 alatt, de a betiltásukról szó sem lehet
- 11:36 „A magyar foci érdeke, hogy erős bajnokságban szerepeljen” – az NB I-ből Németországba igazolt a védő
- 11:13 Kováts Eszter: Mire megy a tönkrespórolt Németországgal a Jobb Híján koalíció?
- 11:11 Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
- 10:40 Másfél milliárdba került volna egy Mándoki-koncert, amelynek sem az időpontja, sem a fellépője nem volt meg
- 10:32 „Ha kimész az utcára, annak is van kockázata” – a Nyíregyháza edzője arról, hogy kapust cserélt a félidőben
- 09:22 Kis híján autó alá esett egy rolleres Budapesten
- 09:17 24/7: A fene sem gondolta volna, hogy Sulyok Tamás után képes űr maradni
- 06:48 „Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson
- 03:33 Tizenegy éves sakkozó döntött korrekordot
- 10:40 Másfél milliárdba került volna egy Mándoki-koncert, amelynek sem az időpontja, sem a fellépője nem volt meg
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 08:06 Vitézy Dávid: Navracsics Tibor egy szót sem szólt Lázár János vasútrombolásakor
- 06:26 Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter a pécsi bántalmazás után
- 11:11 Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
- 07:23 „Még soha nem láttunk ilyen mértékű tüzet” – mozgósítják a hadsereget a francia erdőtüzek miatt
- 06:55 Sok téren lemaradtunk szomszédainkhoz képest vasúton, és Vitézyék tervével sokat behozhatunk
- 06:48 Újraindult az IC-kocsik vizsgáztatása a Dunakeszi Járműjavítóban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
