Gazdaság

EXPORTFINANSZÍROZÁS – Kisegítők

Az export finanszírozására alakult állami intézmények várhatóan a kivitelnek közel kétszer akkora hányadát hitelezik, illetve biztosítják az idén, mint az elmúlt évben. Ez az arány azonban még mindig csupán 5-6 százalék, így a piac többi szereplőjére is komoly feladat hárul.

A kivitelre termelő társaság előfinanszírozása, illetve a külföldi vevő kölcsönhöz juttatása – ez az exportfinanszírozás két fő formája. Mindezek mellé, az export olcsóbbá és versenyképesebbé tétele érdekében különböző kedvezmények – állami forrásból táplálkozó kamattámogatási és -kiegyenlítési konstrukciók – csatlakozhatnak. Az efféle finanszírozás mértékére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közölt adatokból egészen a legutóbbi időkig következtetni lehetett, ám az elmúlt évre vonatkozóan ez már nem igaz. Így marad a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) közlése. E két állami intézmény tavaly az export 2 százalékához nyújtott hitelt, illetve a kivitel 1,3 százalékát biztosította. Az Eximbank tervei között az idén a duplázás szerepel, míg a Mehib 0,5-1,0 százalékponttal szeretné a maga arányát növelni. Összehasonlításul: az exporthitel-biztosító intézmények által nyújtott lefedettség aránya a világon a kivitel 0,5-7,0 százalékára rúg; a hazánkhoz hasonló méretű gazdaságok hasonló korú intézményeinél a mérték 2 százalék körül jár.

Az export fenti ösztönzői mellett a finanszírozásban és a kockázatok megosztásában más piaci intézmények – a bankok, a biztosítók közül pedig a hitelbiztosításra szakosodott Hermes – is részt vesznek. Részesedésük pontosan nem ismert, feltételezhető azonban, hogy – kiváltképp a nagyvállalatok körében – a kereskedelmi bankok jócskán kiveszik a részüket az exportügyletek finanszírozásából. A nagyoknál nem ritkán külföldi bankok is ajánlkoznak hitellel; néha a vállalat külhoni kötvénykibocsátással szerez forrást; s adódik olyan eset is, amikor kormánygarancia segít az exportálásban. A kis- és középvállalatoknál már nem ennyire egyértelmű a kereskedelmi bankok ebbéli szerepe. A kisebbek nehezen követhető volta, illetve a megkövetelt nagy fedezeti arány és kockázati felár könnyen eltántoríthat.

A folyamatosan hozzáférhető programok javarészt az Eximbank és a Mehib berkeiben születnek. Ilyen az a középlejáratú beruházási hitel, amely exportárualap előállításához vehető – forintban, dollárban vagy német márkában – igénybe. Az előfinanszírozási hitel felvevője 50-600 millió forinthoz, 0,3-3,5 millió dollárhoz, illetve annak megfelelő márkához juthat, 5 évnyi törlesztési időre, 2 éves türelmi idő mellett. A forinthitel kamata a mindenkori jegybanki alapkamat 75 százaléka, plusz a folyósító bank 3,5 százalékos kamatmarzsa, a devizában nyújtott hitelnél pedig 6 havi Libor, plusz legfeljebb 3 százalék. Hasonló kamatozású – 6 havi Libor, plusz 2,5 százalék – az úgynevezett Eximhitel, amelyet belföldi gazdasági társaságok igényelhetnek exportjuk termelési és forgalmazási szakaszának finanszírozására, 100 millió forint erejéig, devizában. (Emellé fél évre 50 százalékos kamattámogatás is kapható.) Mindezeken túl az Eximbank kamatkiegyenlítési rendszerben folyósítható exportfinanszírozási konstrukcióval, valamint a napokban megújított refinanszírozási hitelkeretével van jelen a piacon. Ez utóbbi 20 milliárd forintra szól, s 23 banknál kérhető (Figyelő, 1998/26. szám).

A vásárló számára felajánlott forrás a vevőhitel, amelyet már több mint egy tucat országban vehetnek igénybe a magyar exportőrők külhoni partnerei. Az Eximbank ilyen konstrukciókra szóló szerződései szerte a világban megközelítik a 80 millió dollárt. A külföldi bankokkal kötött megállapodásokon kívül, nagy ügyleteknél, lehetőség van egyedi szerződésekre is. A Mehib az utóbbi időben a működését körülíró törvény ez évtől hatályos változásait vezeti át a konstrukcióira (Figyelő, 1998/15. szám), amelyeket az új terminológia, a piacképes és nem piacképes biztosítások fogalma köré rendez. Ezzel tervei szerint a relációk szélesebb körét biztosíthatja majd, mint tette azt korábban a politikai és kereskedelmi kockázat megosztásnál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik