A magyar vállalkozások túlnyomó része (97 százaléka) mikrovállalkozásnak minősül, tehát 11 főnél kevesebb alkalmazottja van, 2,5 százalékra tehető ugyanakkor a 11 és 50 fő közötti kisvállalkozások aránya. Az Európai Unióban (EU) szintén túlnyomó többségben vannak a mikrovállalkozások (92 százalék), a kisvállalkozások aránya viszont az összes cég 6 százalékára rúg. Jóllehet, az unióban a középvállalatok súlya kisebb egy százaléknál, az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték ennél a cégformánál a legnagyobb, vagyis ez a méret tekinthető a leghatékonyabbnak. A szerkezetbeli különbségek ellenére az Európai Bizottság tavalyi országjelentése kedvező bizonyítványt állított ki a magyar szektorról, és az azóta már átvilágított területen nem talált a csatlakozást hátráltató akadályt. Nem ennyire derűlátó az a tanulmány, amelyet Farkas György jegyzett a hazai kkv-szektor integrációs felkészültségéről. Az Integrációs Stratégiai Munkacsoport koordinátora szerint a társulási szerződés életbe lépése óta egészen tavalyig folyamatosan romlott a szektor helyzete hazánkban, így ez a kör ország uniós közeledésének inkább kárvallottjává mint haszonélvezőjévé vált.
- 02:31 Nagyszerű, de nem tökéletes hírt kapott a spanyol futballválogatott
- 01:05 FIFA-színjátéktól egy véget ért átokig – így írtak a mexikói lapok a kedvencek vb-sikeréről
- 23:32 Szívrohamot kapott egy szurkoló a vb nyitómérkőzése előtt
- 23:22 „Totálisan traumatizált az a Shakira, aki nem is Shakira” – tényleg nem a kolumbiai énekesnő lépett fel a vb-megnyitón?
- 22:07 Kínos jelenettel indult a köztévé vébéközvetítése
- 21:29 Lemondott Pásztó polgármestere
- 21:22 A nagy visszatérés: újra José Mourinho a Real Madrid vezetőedzője
- 21:21 Szeptember végéig maradhat érvényben a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja
- 21:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.06.11.
- 21:03 A 2022-es vb megmutatta, merre tart a futball – az idei torna még tovább viheti ezt a forradalmat
- 21:02 Riasztani kellett a Gripeneket egy izraeli utasszállító miatt
- 20:48 Horváth Éva hazaköltözött, fiai továbbra is Balin járnak iskolába
- 20:40 Buda Péter lesz a kormány nemzetbiztonsági szakmai vezetője
- 20:30 Két gól és történelmi három piros lap a focivébé nyitómeccsén
- 20:22 Áramütést szenvedett egy gyerek, aki egy vasúti szerelvényre mászott fel Várpalotán
- 13:59 Hegedűs Zsolt válaszolt Takács Péternek: Mi nem az Orbán–Pintér–Takács programját követjük, mert az a hazugságok programja volt
- 12:39 Matolcsy György 170 millió forinttal távozott a jegybankból – belső vizsgálat indult
- 15:57 Elkezdődött az El Niño
- 12:19 Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
- 22:07 Kínos jelenettel indult a köztévé vébéközvetítése
- 17:29 Galéria: Az eltűnő paraszti világ a Hemző-díj idei nyertesének fotóin
- 17:52 Új parancsnoka van a Készenléti Rendőrségnek
- 18:03 Török Gábor: Magyar jutalomjátékának indult Sulyok lemondatása, de egyre neccesebb
- 20:30 Két gól és történelmi három piros lap a focivébé nyitómeccsén
- 21:29 Lemondott Pásztó polgármestere
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
