A balmazújvárosi gazdák múlt heti búzaégetése – a nedves gabona és a belvíz miatt – nem volt eredményes. Arra mindenesetre jó volt a demonstráció, hogy a tárca új vezetése beadja a derekát, s a 4,7-5,0 millió tonnás újtermés, illetve a 0,5 millió tonna óbúza okozta piaci zavaron további állami felvásárlással könnyítsen. Eszerint a malmi I. és malmi II. minőségű búzáért tonnánként 18 ezer, az úgynevezett eurobú-záért pedig 16 ezer forintos garantált árat fizet az állam. Bizonyos megszorítások mellett – a korábban elhangzottakhoz képest újdonságként – a takarmánybúza is leadható, tonnánként 13 ezer forintért.
A kijelölt felvásárlók a gabonát csak a felvásárlásra előzetesen jelentkezett termelőktől veszik át, s azoktól is csupán hektáronként 2,4 tonnát. A takarmánybúzát pedig – az előzőhöz hasonló mennyiségben – csak olyan hátrányos helyzetű egyéni gazdák, családi gazdaságok adhatják el az államnak, ahol az össztermése nem haladja meg az 50 tonnát. Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára máris alkotmányellenesnek minősítette a szövetkezetek és társas vállalkozások kizárását.
Az exportőrök is kedvezményt kapnak: a malmi I-II. búzára tonnánként 2 ezer, az eurobúzára pedig 1,5 ezer forintos kiviteli támogatást, amennyiben legalább a garantált árat megadták a termelőnek. További kedvezmény, hogy az állattenyésztő, illetve a malomipari cégek a felvásárláshoz igénybe vett hitelt érintően 6-12 hónapra kamattámogatáshoz jutnak, emellett hetenként és tonnánként 15 forint tárolási támogatást is kaphatnak. A hétfőn bejelentett intézkedéscsomag 10-12 milliárd forintba kerül majd; ez várhatóan a tárca forrásaiból előteremthető. Miután azonban 4,5-5,0 milliárdot rövidesen ki kell fizetni, a miniszter július végéig mindenképpen a kormány elé viszi a gabonaügyet.
