Belföld

Az E.ON miatt változhat a költségvetés

kepviselok-a-parlamentben(960x640)(1).jpg (képviselők, parlament, )
kepviselok-a-parlamentben(960x640)(1).jpg (képviselők, parlament, )

A képviselők kedden változtathatnak az idei költségvetésen az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása miatt. A Ház határozathozatalai során dönthet a negyedik alaptörvény-módosításhoz benyújtott változtatási javaslatokról, valamint a Kossuth- és Széchenyi-díjjal járó pénzjutalom emeléséről is.

Kapcsolódó cikkek

A hét második napján szokás szerint napirend előtti felszólásokkal kezdődik a parlament munkája, eltérés ugyanakkor, hogy a képviselők ezen a napon is tartanak határozathozatalokat.

A képviselők keddre virradó éjszaka megtárgyalták, délelőtt pedig el is fogadhatják az idei költségvetés második módosítását. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter az E.ON gázüzletágának megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség, illetve a fizetendő kezességvállalási díj mértékét kívánja megváltoztatni előterjesztésében. Ezek alapján az állam a szóban forgó adásvételi szerződésben meghatározott fizetési kötelezettség 80 százalékára, de összesen legfeljebb 256 milliárd forintra vállal kezességet.

A Ház emellett módosíthatja a választási eljárási törvényt, amelyet a KDNP-s Vejkey Imre azután kezdeményezett, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesség miatt visszaküldte az országgyűlésnek a képviselők által tavaly decemberben elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály-változtatásokat. A kormánypárti képviselő indítványában azt szorgalmazza, hogy időben lépjenek hatályba a választókerületek beosztásának visszaküldött szövegben található korrekciói.

Az Országgyűlés emellett szavazhat az alaptörvény negyedik átírásához benyújtott képviselői és bizottsági módosító javaslatokról is, összesen 47 változtatási indítványról. A kormánypárti képviselők mindegyike által aláírt alkotmánymódosítás szintén az Ab egy korábbi döntésére reagál, arra, amelyben a testület alkotmányellenesnek minősítette az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit. Az előterjesztés elsősorban az ebben szereplő szabályok többségét emelné alkotmányos erőre, de alaptörvénybe foglalnák például a hallgatói szerződések lehetőségét is.

A szavazások után terítékre kerülhet a kormány felnőttképzésről szóló törvényjavaslata, valamint az a határozati javaslat is, amely a birkózás olimpiai sportágként való megőrzése mellett áll ki. Az ülésnap további részében vita várható környezetvédelmi, agrár, továbbá közszolgálati tisztviselőket érintő törvénymódosításokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik