Gazdaság

BÁBOLNAI KERINGŐ – Személyes ügyek

Újabb "korszakváltás" várható október 15-én a legnagyobb állami agrártársaságnál, a Bábolna Rt.-nél. A tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. új vezetése által beígért személycserékhez alkalmat adnak azok az egyes vezetőkhöz kötődő garanciák, amelyekkel külső magántársaságok hiteleire vállaltak - szabályellenesen - készfizető kezességet.

Az önkormányzati választások előtt két nappal, október 15-ére hívták össze a 96 százalékban állami tulajdonú Bábolna Rt. rendkívüli közgyűlését, amelyen – a napirendi pontok alapján – a vezetőséget érintő személyi döntéseket is hoznak majd. Az ÁPV Rt. vezetője többször utalt arra, hogy a cég vezérigazgató-helyettese és pénzügyi igazgatója egyes tranzakciói miatt személycseréket tart szükségesnek. A vállalat gazdasági eredményei alapján azonban aligha lenne indokolt a vezetőváltás, hiszen az utóbbi 9 év legsikeresebbjének mutatkozik az idei. Az első 7 hónapban több mint 1,5 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el az rt., s ez csaknem az éves tervnek felel meg. A vállalat így még a július 17-én kipattant, balul sikerült kezességvállalási ügy (Figyelő, 1998/34-35. szám) 550 millió forintos veszteségével együtt is több mint 2 milliárd forintos eredménnyel zárhatja az évet, a csoport pedig 3 milliárd forintot meghaladó konszolidált eredményt érhet el.

A kezességvállalási ügy miatt egyébként már júliusban megkezdődött a „rendcsinálás”. Az igazgatóság az anyagi felelősséget megállapította és módosította a belső szabályzatot; ezt követően Hofer György vezérigazgató-helyettes lemondott. Az igazgatóság kárenyhítési lépéseket rendelt el, továbbá bűnvádi feljelentést tett csalás, majd később hanyag kezelés és a számviteli fegyelem megsértése miatt.

A közgyűlési meghívóban közölt napirendekből nem lehet egyértelműen kiszűrni, valójában milyen mélységű személyi változás várható. A vezérigazgató menesztését azonban valószínűsíti a Napi Magyarországban által feltárt összeférhetetlenség. (A lap értesülése szerint Nagy Gábor vezérigazgató és Mátrai Zoltán felügyelőbizottsági elnök felesége a Bábolna Rt.-vel szoros üzleti kapcsolatban lévő vállalkozások vezetői.) A hírek szerint az egyik lehetséges új vezérigazgató Sárfi Péter, aki korábban már vezetőként is dolgozott Bábolnán. Egyes vélekedések alapján a Bábolna-ügy miatt mentették fel korábban állásából Koleszár Istvánt, az ÁPV Rt. élelmiszer-gazdasági portfolióért felelős igazgatóját is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik