Gazdaság

CEFTA-CSÚCS PRÁGÁBAN – Búzát, békességet

A szlovák-magyar ellentétek jegyében zajlott le a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) kormányfői tanácskozása Prágában. Hazánk a Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO) tesz panaszt Szlovákia ellen, amiért az egyoldalúan büntetővámot rótt ki a magyar gabonára. Bár Szlovákia a CEFTA szabályait is megsértette, a budapesti kormány ennél a szervezetnél nem kérhet jóvátételt, mert a vállalt kötelezettségek megsértésének nincsenek szankciói.

Prágában kiderült: Szlovákia előzetes konzultáció nélkül, azonnali hatállyal 70 százalékkal felemelte a gabona vámtételeit, tonnánként 2540 koronás vámpótlékot jelentve be célzottan a magyar búzára, amely búzaimportjának 81 százalékát adja. Emiatt a csúcstalálkozón éles szóváltásra is sor került Vladimír Meciar szlovák, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök között. Utóbbi bejelentette, hogy a szlovák lépés miatt panaszt tesz a WTO-nál.

A CEFTA-kedvezmények egyoldalú megkurtítása nem most kezdődött, Lengyelország ugyanis már januártól felfüggesztette a vámpreferenciákat több agrártermékre, egyebek mellett a magyar kukoricára. A környező országokban is bőséges volt a búzatermés, s emiatt Románia, Szlovákia, Szlovénia is a kedvezmények mérséklésével, illetve vámpótlékkal nehezíti a bevitelt a belső piac védelmében. A viták rávilágítanak, hogy a megállapodásokba foglalt kölcsönös kedvezmények egyoldalú megvonása ellen nincsenek szankciók, s a viták rendezésére alkalmas mechanizmusok is hiányoznak. Ez indokolja, hogy Magyarország ne ehhez a szervezethez, hanem a WTO-hoz forduljon jogorvoslatért.

A CEFTA és a WTO keretében egyaránt van lehetőség védintézkedésre, ha valamelyik kedvezményezett termék importja úgy megnő, hogy az súlyos piaczavarokat okoz. A régiós csoportosulás előírásai szerint azonban ilyen esetben kötelező haladéktalanul kapcsolatba lépni a másik féllel, amit Szlovákia elmulasztott. A WTO-tagok között a szankció csupán a másik országnak a többiekhez képest korábban nyújtott kedvezmény megvonását jelentheti. Azaz Szlovákia védekezés címén a magyar gabonára csak a legnagyobb kedvezményes vámot róhatná ki, amely jelenleg 22,5 százalékos.

Északi szomszédunk a jelek szerint elszakad a CEFTA többi alapító tagjától is. Október 22-én Budapesten ugyanis csak a magyar, a cseh és a lengyel kormányfő egyezteti majd európai uniós stratégiáját. Pedig Szlovákia szeretett volna előtérbe kerülni: javasolta, hogy pozsonyi székhellyel hozzanak létre koordinációs központot. Ez azonban a magyar vétó miatt meghiúsult.

A gabonakereskedők szerint a pangó kivitel mégsem elsősorban CEFTA-kérdés. A világpiac nyomott, jelenleg a csökkenő árak ellenére sem nagyon akadnak vevők. Ha van is némi érdeklődés, az a termelési költségeket el sem érő áron jelentkezik, annyiért pedig a gazdák nem hajlandók odaadni terményüket. Jelenleg adriai kikötőben már 90 dollárért is kapni malmi búzát; ez itthon, a szállítási költséget leszámítva, uszályba rakva mintegy 14 ezer forintot jelentene tonnánként. Egyedül a tengeren keresztül lehetne vevőt találni nagyobb mennyiségre, de a horribilis szállítási költségek miatt csak nagyon nyomott áron.

A közelgő kukoricaexport sem tartogat sok jót. Nagy a világpiaci kínálat, ezért elsősorban a hagyományos Földközi-tengeri piacokban bíznak a kereskedők. Az előzetes üzletkötéssel azonban várnak, mert még nem hirdették meg a szubvenciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik