Várhatóan a héten eredményhirdetéssel zárul az egy esztendeje folyó honvédségi telefontender. A Figyelő értesülései szerint a korábbi egy helyett két győztes lesz: a német Siemens mellett az amerikai Lucent Technologies is részesedhet a megbízásból. Több határidő lejárta után legutóbb július 31-én kellett volna dönteni arról, hogy ki szállítja a magyar légtér katonai ellenőrzéséhez szükséges digitális központokat (Figyelő, 1998/31. szám). Az Országgyűlés új honvédelmi bizottsága azonban időt kért annak megvizsgálására, hogy a pályázati kiírás minden tekintetben megfelel-e a nemzetközi előírásoknak. Mivel a félmilliárd forint értékű pályázat – és az ennek megnyerésével hozzáférhető, szakértők által 140 milliárdra becsült telefonüzlet – átment az újabb „vizsgán”, elhárult minden akadály a döntés elől. Az is lehetséges persze, hogy eredménytelennek mondják ki a tendert és újabbat írnak ki. Ez a változat azonban már nem csupán a pályázó 5 világcégnek, hanem a honvédségnek is tetemes veszteséget okozna – nem is beszélve a magyar állam presztízsveszteségéről.
- 10:00 Lázár János: Így működik Magyar Péter
- 09:26 Átprogramozhatjuk-e az agyunkat? Egy módszer, ami megváltoztathatja az életünket
- 09:20 Lovasbalesetben meghalt egy 20 éves nő Somogysárdon
- 09:16 Minden idők legnagyobb zabagépe nyerte a július 4-i hotdogevő versenyt
- 08:13 Lúzer kommunistákkal riogatott Trump július 4-i beszédében
- 08:01 Kiket és miért átkozott ki Leó pápa?
- 08:00 Kele János: Mexikóban dől el, hogy Anglia vb-esélyes vagy csak egy szenvedő sztárcsapat
- 07:47 RTL: A Tiszába fulladt fia temetésére gyűjt az anya
- 07:08 Magyar Péter szerint az a Gulyás Gergely aggódik az Alaptörvényért, aki Szájer Józseffel „viccet csinált az alkotmányozásból”
- 06:59 Százezer ember bestiális meggyilkolása kísért máig a lengyel-ukrán kapcsolatokban
- 06:50 Időjárás vasárnap: zápor, zivatar sem kizárható
- 06:32 Orbán Viktor: #StopÖnkény
- 06:14 Vihar miatt evakuálni kellett egy tömegrendezvényt Washington belvárosában
- 05:58 Egy éve ilyenkor: így néz ki a néhai állampárt lepusztult balatoni üdülője és Kádár János villája
- 08:29 Ettől a kevésbé ismert fűszertől lesz aranyló és még egészségesebb a húsleves
- 03:35 Paraguay még a tizenegyespontot is megpróbálta szétrúgni, Marokkó folytatja nagy menetelését – ez történt a foci-vb legutóbbi játéknapján
- 19:31 „Nem teszi jóvá a 13 évvel ezelőtt történteket” – reagált Pikó András arra, hogy Bodacz Balázs elnézést kért
- 21:44 Magyar Péter a Kutyapárt videóját tette közzé Áder János luxusvillájáról
- 20:04 Arnold Schwarzenegger szenvedélyesen szereti a sakkot, játszott is egy partit Polgár Judittal
- 06:59 Százezer ember bestiális meggyilkolása kísért máig a lengyel-ukrán kapcsolatokban
- 18:55 Verebes Istvánnak nem tetszik Magyar Péter stílusa
- 16:11 Magyar Péter benyújtotta az új alkotmánymódosítást, elküldik Sulyok Tamást – íme a legfőbb pontok
- 07:47 RTL: A Tiszába fulladt fia temetésére gyűjt az anya
- 22:50 Paraguay mindent bevetett, de a franciák legyűrték egy Mbappé-büntetővel
- 08:01 Kiket és miért átkozott ki Leó pápa?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
