A modern géntechnológia bölcsőjét a nyolcvanas évek elején az Egyesült Államokban ringatták, és ma is ebben az országban a legkiterjedtebb az így módosított növényfajták, növényi eredetű termékek felhasználása. Ugyanakkor a közép- és kelet-európai térség a biotechnológiai fejlesztéseknek több ponton is „melegágya”: a multinacionális vállalatok előszeretettel adnak megbízást helyi kutatások végrehajtására. Ennek a megfelelő klíma, a jól képzett és olcsó szakembergárda – kiegészülve a helyi laboratóriumok akut pénzhiányával – nagyon is kedvez. Nem utolsósorban pedig az is fontos szempont, hogy e térségben a biotechnológiai kutatások, valamint a gyakorlat törvényi szabályozása legalábbis hiányos. Kész géntörvénnyel mindössze Magyarország rendelkezik (lásd külön írásunkat a 12. oldalon), hatályba az is csak januárban lép. A szabályozás nyomai emellett eddig csupán Lengyelországban és Csehországban tűntek fel, ott is pusztán a címkézésre vonatkozóan.
Mindezek nyomán a biotechnológiai kutatásokat jelentős részben hazánkban is multinacionális vállalatok finanszírozzák, mint ahogy teszik ezt közel másfél évtizede a Szegedi Biológiai Központban. Ugyancsak Szegeden a Gabonakutató Intézetben és a Bay Zoltán Intézetben folyik hasonló munka, s ilyennek ad helyt a martonvásári Mezőgazdasági Kutató, valamint a Gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutató Központ (GMBKK) is.
Szegeden egyébként ez idő alatt – közben egy ideig a Rockefeller Alapítvány támogatását is élvezve – azt dolgozták ki, hogy miként lehet a kukoricába hatékonyan idegen géneket beépíteni. Ez a növény egyébként világszerte az egyik legkedveltebb kísérleti alany, és egyúttal az első olyan génmanipulált termény, amelynek – egyetlen típusának – a termesztését és forgalmazását az Európai Unióban (EU) is engedélyezték (ez elől azonban Ausztria és Luxemburg elzárkózott). Nálunk legelőször a dohánnyal értek el a kutatók eredményeket, az első publikációk ezt örökítik meg. Belföldön még a lucerna, a repce és a burgonya a génmanipuláció tárgya, világszerte viszont a szójabab szerepel az első helyen. Ez ugyanis az élelmiszerek 60 százalékánál alapanyag, így egyfelől nagy rá az igény, másfelől – legalábbis amerikai remények szerint – általa a génkezelt fajták, s vele maga a génmanipuláció is könnyebben utat találhat a fogyasztók gyomrához és tudatához. E célt szolgálja az is, hogy az Egyesült Államok a szójaszállítmányaiba nagy előszeretettel kever a génkezelt változatokból.
A transzgenikus növények amerikai csúcsterméke a – kereskedelmi cégével Magyarországon is vállalkozó – Monsanto cég Roundup Ready márkanevű szójája. Ez a két évvel ezelőtti első aratás után mindenesetre jelentős fogyasztói ellenállást váltott ki. Kiváltképp a kergemarhakór nyomán gyanakvóvá lett Európában, ahol teljes kereskedelmi láncok és nagy élelmiszergyártók siettek kijelenteni: árucikkeik nem tartalmaznak génkezelt alapanyagot. Erre azért korántsem valamennyiük vállalkozott. Mi több, az sem volt ritka, hogy földrajzi megszorításokkal – Közép- és Kelet-Európában nem – kötelezték magukat effélére a gyártók és forgalmazók, míg néhányuk a „génpiszkált” cikkek külön megjelölését vállalta.
A címkézésre a hazai géntörvény is kötelezi majd a forgalmazókat, amihez nyilván valamennyi belföldi és importált élelmiszert be kell vizsgálni. Addig sem kizárt azonban, hogy génkezelt árucikket vásárol az állampolgár, anélkül, hogy tudna róla. Kerülhetett például ide az amerikai vegyes szójaszállítmányokból is. S bár ilyen növényeknek és állatoknak nemhogy a szabadföldi termesztése, illetve tenyésztése, de még az így kivitelezett kísérletek is tilosak, egyes feltételezések szerint ez utóbbiakra már akadt példa.
Szabadföldi kísérlet és termesztés 1999-től a géntörvény értelmében Magyarországon is lehetséges lesz. Néhány cég máris jelezte: mihelyst a törvény hatályba lép, beadja engedély iránti kérelmét. Így tesznek a gödöllői kutatók is: a közeljövőben két géntechnológiával módosított magyar fajtajelöltet jelentenek be minősítésre. Vírusellenálló burgonyáról és dohányról van szó, de hamarosan várható a rovarellenálló kukorica és repce fajtajelölt, sőt jó néhány külföldi fajta is.
Az amerikai mezőgazdaságban a becslések szerint jelenleg már mintegy 40 százalékos a géntechnológiával módosított, biotechnológiával előállított szójafajták aránya, s ez néhány év múlva – legalábbis a biotechnológusok ezt mondják – már 100 százalék lesz. Hogy nálunk milyen tempóban terjeszkednek majd-e termények, egyelőre talány, az viszont bizonyos: az új technológia alkalmazására a hazai hagyományos nemesítő intézetek nem készültek fel.
Félő, hogy a honi növénynemesítőknek az EU-csatlakozás után befellegzik – figyelmeztet Balázs Ervin, a GMBKK főigazgatója. Ha ugyanis szabadabban érkeznek majd a külföldi, legtöbbször géntechnológiával módosított fajták, megszűnik a mesterséges piaci védelem, s a hazai intézetek nem fogják győzni a versenyt.
A hagyományos növénynemesítők és a biotechnológusok viszonya nem is harmonikus, holott a két tudományterület egymásra van utalva. A nemesítők sokszor nem is bocsátják a biotechnikai kutatók rendelkezésére az általuk használt genetikai vonalat. Pedig Balázs Ervin szerint a jövő útja kétséget kizáróan a biotechnológia, növény- és állatnemesítésben egyaránt. A lobby-csaták azonban bizonyára tovább folytatódnak. Közvetlen az üzleti érdek, hiszen a fajtahasználati díjakból személy szerint is igen komoly bevételt értek el a nemesítők, amelyen osztozni kell, ha a géntechnológiával módosított fajták elterjednek.
A biotechnológia térnyerésével a magyar növénynemesítés helyzetét is nyilván újra kell értelmezni. Bedő Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének főigazgatója szerint ma azoknak az intézeteknek van jövőjük, amelyek a sikeres hagyományos növénynemesítés mellé biotechnológiai kutatási infrastruktúrát is kiépítenek, s bekapcsolódnak a nemzetközi munkamegosztásba. Ehhez azonban az államnak az életképes intézményeket támogatnia kellene. A főigazgató állítja: a növénynemesítők zöme úgy tartja, hogy a biotechnológiával sok olyan probléma oldható meg, amely a korábbi módszerekkel nem sikerült. Ám ez csak egy a lehetőségek között a jobb növényfajták előállítására; még messze nem merültek ki a klasszikus módszer lehetőségei sem. A világ vezető gabonanemesítő intézete, a CIMMYT szakemberei azt vallják, hogy a kiegyensúlyozott kutatási stratégia egyaránt épül a kétféle módszerre. A versenyszellem egyébként sem idegen a magyar növénynemesítés előtt. Ám Bedő Zoltán szerint tudomásul kell venni a nemzetközi koncentrációt ezen a területen, ami célorientált megaprojektek kialakulását követelné meg a jelenlegi felaprózódás helyett.
S valóban: bár csupán az Egyesült Államokban már több mint ezer társaság fő tevékenysége a biotechnológia, újabban jelentős koncentráció söpör végig ezen az iparon. Ennek pedig az a célja, hogy teljes termelési, kereskedelmi láncok kerüljenek egyetlen tulajdonoshoz. A génkezelt termények egyik irányvonalának fő tulajdonsága, hogy bizonyos gyomirtóknak ellenáll; így például az említett Roundup Ready a negyed évszázada forgalomban lévő, Roundup elnevezésű gyomirtóra rímel. A gyártó a szójabab mellett több termény génkezelt változatát dobta piacra; egy évvel ezelőtt az amerikai hatóságok által engedélyezett 24 féle génkezelt vetőmagból 14 a Monsanto cég terméke volt. A géntechnológiai kutatásokra az elmúlt másfél évtizedben 4 milliárd dollárt költött a csoport, s miközben vegyi cégeitől tavaly megszabadult, újabb társaságokat vásárolt be. Az utóbbi időkben egy gabonanemesítő és -kereskedő vállalatot kebelezett be, idén nyáron pedig az American Home Product elnevezésű gyógyszercéggel jutott egyezségre. (Más nagy növényvédőszer-előállító cégek, mint a Novartis és az Agrevo is felvásároltak nagy vetőmag-forgalmazó vállalatokat.) Tehát akár a gyomirtó szert, akár a génkezelt fajtát választja a farmer – persze leginkább együtt hatásosak -, ugyanoda vándorol a pénz.
Amellett, hogy a Monsanto a komplett termelési láncban igyekszik monopolhelyzetbe jutni, génkezelt növényeit is sikerült további, a cég szempontjából előnyös tulajdonságokkal felruházni. Így például az úgynevezett terminátor technológia révén elérte, hogy a termény önnön csíráit pusztítsa el, azaz a beérett és learatott növényből újból vetni nem lehet, ahhoz újra vásárolni kell. Kivonulni a termelésből viszont a több évre szóló szerződések miatt kizárt, ezek huzamosabb ideig adott pályán tartják a termesztőket. Pedig e szaporítóanyagok árai – nem kis részben a tetemes szabadalmi, technológiai díjak következtében – borsosabbak is a hagyományosakénál. A biotechnológia hívei szerint azonban hosszabb távon várhatóan a hagyományos fajták és az ezek termesztéséhez nélkülözhetetlen agro-kemikáliák együttes ára körül állnak be a géntechnológiával módosított vetőmagok árai.
Ami biztos, a biotechnológia a mezőgazdaságban is óriási üzlet, dacára az Európában érzékelhető ellenállásnak. Amúgy sem ez a legfőbb célpiac: a génkezelt fajták áldását főként a túlzott népszaporulattal és éhínséggel sújtott övezetekre zúdítanák a vállalatok. Az élelmezési gondok megoldásának jelszavával tervezik telepíteni a nagyobb terméshozamú, ellenállóbb génkezelt fajtákat. A génmanipulált növények termesztése e térségekben – e műfaj hosszú távú bizonytalanságain kívül – további veszélyeket vet fel. Szakértők attól tartanak, hogy a mezőgazdaság biotechnológiai reformja kiszorítja a hagyományos növénytermesztési és állattenyésztési technológiákat, s csak fokozza ezen országok kiszolgáltatottságát. E térségekben élelmezésügyi monopólium alakulhat ki, amikor is a helyi fajok alulmaradnak a multik terményeivel vívott versenyben. Mindezek nyomán – a népességrobbanást beindító zöld forradalomhoz hasonlóan – a monokultúrás gazdálkodás kaphat erőre, mely rövid távon hatékonyabb, környezeti – és hosszabb távon – gazdasági kárai jelentősek lehetnek. Többek között azért, mert drasztikusan csökkenti ezen ökoszisztémák új betegségekkel és kártevőkkel szembeni tűrőképességét.
Mindenesetre a biotechnológia piaci sikerében nem kis szerepet játszik majd, hogy miként vonul be a köztudatba – ártalmatlan megoldásként, vagy az emberi életre esetleg veszélyes kalandként. Balázs Ervin főigazgató állítja, a génsebészet – a tudomány jelenlegi ismeretei szerint – teljesen veszélytelen az emberre. Sőt a hagyományos nemesítés egyértelműen kockázatosabb, mert a keresztezéssel nem csak a megcélzott tulajdonságot viszik át az új fajtába, hanem jó néhány ismeretlent is. Ezzel együtt számtalan, legalábbis elbizonytalanító tény lát napvilágot. A nemesítéssel ugyanis természetes, egymáshoz közeli fajtákat kereszteznek; ha távoli fajokat házasítanak össze – mint például a lovat és a szamarat -, akkor a természet bölcs önvédelmének eredményeként nem is születik szaporodóképes utód. Ám a génmanipulációval – hangsúlyozza Alexa László, a Biokultúra Egyesület főtitkára – átlépik a természetes korlátokat. Például a paradicsomba beültették a lepényhal génjét, hogy hidegtűrő legyen (lásd táblázatunkat). Továbbá a glifozát gyomirtó szernek egyedül a génkezeléssel rezisztenssé tett szója képes ellenállni; a többi növény elpusztul a közelben, s vele együtt a gyomok, a természetes növénytársulások is. Már bizonyított, hogy a köztermesztésbe vett génmanipulált torzókból az egyes tulajdonságok spontán géntranszferrel („átporzással”) is átjuthatnak a természetes rokon fajtákba. Például a génkezelt gyapot körüli 25 méteres sugarú körön belül a „normál” gyapot is átvette a kezelt fajta beültetett tulajdonságát. A burgonyánál száz méteres körön belül tapasztalták ugyanezt. (Egyesek szerint a génkezelt repcéből ugyancsak átvándorolt manipulált adottság a vadrepcébe. Ez utóbbit Czepó Mihály, a Monsanto szakértője szerint kizártnak tartja; szerinte ugyanis az őszi káposztarepce képes lenne a vadrepcét beporozni, akkor már természetes úton létrejött volna egy télálló változata.) Egy gén bejuttatása nyomán tehát bizonyos tulajdonságok létrejönnek, de nem mindig tisztázott, milyen folyamatok következményeként. Ugyanakkor lehetséges, hogy az extra gén más génekkel interakcióban terven felüli változásokat is létrehoz. Az előre ismeretlen kockázatok között szerepel általában a manipulált termékek hosszú távú hatása, mint ahogy – állítják biológusok is – az emberi szervezetre káros hatások lehetőségét teljességgel kizárni a tudomány mai állása szerint képtelenség.
A génmanipulált fajták használata mindezek ellenére is várhatóan teret nyer, és nem csupán az élelmiszerszűkében álló gazdaságokban. Számos tudományos kutató és környezetvédő szerint ugyanakkor előnyös lehetne kihasználni az európai fogyasztói ellenállást, és a biotechnológia helyett az ökológiai gazdálkodást felfuttatni. (Ily módon Magyarországon tavaly 25 ezer hektáron 20 milliárd forintnyi exportárut termeltek meg.) A biotechnológiának kiváltképp a mezőgazdaságban való alkalmazása járhat beláthatatlan következményekkel (a gyógyszeriparban a génmanipulált anyag nem szaporodik, hatását eleve jóval hosszabb ideig tesztelik, és alkalmazása leállítható). Pedig a biotechnológusok kifejezetten környezeti előnyöket is latba vetnek: azt hangsúlyozzák, hogy a génkezelt szaporítóanyagok nyomán csökkenthető a vegyszerfelhasználás. Csakhogy, míg a vegyszerek, bár tetemes költséggel de alkalmasint kivonhatók a természetből, a génmanipulált organizmusok nem. A köztermesztésbe vett génkezelt fajták akadály nélkül elszaporodhatnak a környezetben, és ott kiszoríthatják élőhelyükről a természetes fajtákat. Ez a „gyorsított”, öncélú evolúció nagyon is kétséges eredményekre vezethet, hasonlóan néhány korábbi szenzációs újításhoz, mint amilyennek a hírhedt növényvédőszer, a DDT is bizonyult.
