Belföld

Vizsgálják a Fehérgyarmaton lezuhant gép feketedobozát

Megkezdték a Fehérgyarmatnál pénteken lezuhant katonai oktatógép feketedobozának vizsgálatát hétfőn Kecskeméten. Már sikerült adatokat kinyerni.

Megkezdték a Fehérgyarmatnál lezuhant katonai oktatógép feketedobozának vizsgálatát hétfőn Kecskeméten. Mózes Zoltán ezredes, a Debreceni Katonai Ügyészség vezetője elmondta: a géppel vélhetően olyan manővereket hajtottak végre – engedély nélkül –, amelyek nem tartoztak a repülési feladatok közé. Ez vezethetett a két halálos áldozatot követelő balesethez. Ahhoz azonban, hogy ezt minden kétséget kizáróan megállapítsák, a szemtanúk kihallgatása és szakértői vélemény beszerzése szükséges.

A katonai ügyészség lefoglalta azokat a tárgyakat – köztük a repülési adatrögzítőt, más néven feketedobozt –, amelyek segítségével megállapíthatják, hogy történt-e bűncselekmény a repülés során. Az általános szabályok szerint 60 nap áll rendelkezésre a vizsgálat lefolytatásához, és valószínűleg ennyi idő alatt be is fejezik az eljárást.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője, Bajkó Erika azt elmondta: a feketedobozból már “sikerült adatokat kinyerni”, jelenleg ezeknek a kiértékelése és a repülés azonosítása folyik. A vizsgálatokat speciális laboratóriumi körülmények között végzik a kecskeméti katonai bázison.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik