Gazdaság

ARCULATOT VÁLT A KAPSCH – Hároméves terv

Osztrák schillingben mérve 18 százalékkal növelte tavaly itteni forgalmát a Kapsch Telecom Kft. Ez jórészt az új szemléletű vállalatvezetésnek, marketing- és üzletpolitikának köszönhető, amely Nagy Andrea ügyvezető igazgató nevéhez fűződik.

Hazánkban a nyolcvanas évek végén jelent meg a patinás osztrák családi vállalkozás, többféle üzletágban. A cég fő profilja a távközlés, a híradástechnika, illetve a kapcsolás- és átviteltechnika. A távközlésben – amely tavaly 85 millió schillinges magyarországi forgalmat hozott a cégnek – gyakorlatilag a Matáv soproni igazgatóságának telefonfejlesztése jelentette a kezdetet. (Az ottani első 100 ezer digitális főközponti vonal bekapcsolásában meghatározó szerepe volt a társaságnak.) A digitális telefon-főközpontok szállítása mellett a Kapsch behozta hazánkba alközpontjait is. Amiben a cég igazán erős és sikeres volt eddig nálunk, az a belső vállalati és intézményi távközlési rendszerek létrehozása. A megvalósult projektek közül Nagy Andrea a parlamenti, a miniszterelnöki hivatali, az országos levéltári és a dunaújvárosi városházi hálózat kialakítását emeli ki. Számos erőműnek, áramszolgáltatónak végeztek munkákat, de partnereik sorában található például a Csemege Julius Meinl és a Mafilm is.

Az új ügyvezető tavaly januári megjelenése a korábbiaktól eltérő szemléletet hozott az addig gyakorlatilag Bécsből irányított társaság munkájába. A külföldi befektetők óvatossága a tőlük keletre lévő, átalakuló magyar gazdaság iránt megszűnőben van. Ebbe az általános folyamatba illeszkedik, hogy a Kapsch úgy döntött: valódi vállalattá fejleszti az előző években csupán képviseleti irodaként működő itteni társaságát.

Új cégimázst kell itt kialakítani – állítja Nagy Andrea, aki mindent meg is tesz az arculatváltásért. A valamikor a Budavoxnál dolgozó, majd külföldön is közvetlen tapasztalatokat szerző szakember előnye, hogy mindkét fél üzleti és piaci igényeivel, szükségleteivel tisztában van, s azokat egyeztetni is tudja. Ez összhangban van az anyacég tavaly indult hároméves – osztrák szempontból export-offenzívának nevezett – tervével. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az itteni kommunikációs fejlesztések egyre tekintélyesebb beszállítói szeretnének lenni, másrészt fokoznák érdekeltségük vállalati-intézményi hálózatépítő munkáját, amely a jövőben újabb fenntartási, karbantartási feladatokat – tehát stabilan növekvő bevételt – hozhat.

Az osztrák cég legfontosabb terméke ma a Nortel licenc alapján gyártott Meridián nevű, nagy teljesítményű alközpont. Ez lényegében olyan digitális ISDN távközlési rendszer, amely nemcsak beszéd-, hanem adat- és képátvitelnél is alkalmazható. A rendszer 10 ezer vonalig bővíthető, ám hálózatba kapcsolva a kapacitás bármekkora lehet. A világ 85 államában mintegy 24 millió mellékállomással üzemelnek az ilyen rendszerű alközpontok; nálunk több mint 40 ezer alközponti vonalat létesítettek ez idáig, s az ügyfelek száma jóval száz fölötti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik