Gazdaság

Megduplázza létszámát a GE budapesti központjában

számítógép (számítógép)
számítógép (számítógép)

900-1000 fős létszámbővítést terveznek a cég fővárosi szolgáltatóközpontjában. Meg vannak elégedve, a magyar munkaerő megfelel az elvárásaiknak.

Shane Fitzsimons, a GE Global Operations alelnöke és Bjorn E. Bergabo, a GE Global Operations Európáért felelős ügyvezető igazgatója beszélt magyarországi fejlesztési terveiről a Napi.hu-nak. Elmondásuk szerint amikor európai szolgáltatási központjukhoz kerestek helyszínt, több ok is szólt amellett, hogy Magyarországot válasszák.

Egyrészt volt már itt múltjuk, hiszen az összes iparáguk jelen van az országban és több mint 13,5 ezer alkalmazottjuk van. Másrészt úgy látják, az országban magasan képzett a munkaerő, amit szerintük bizonyít az is, hogy számos másik cég is itt működteti szolgáltatóközpontjait.

Pozitívumnak számított az is, hogy az itteni munkaerő megfelelt az elvárásaiknak. Jónak tartják az oktatási rendszert, a hozzájuk jelentkezők beszélnek nyelveket és otthon vannak a pénzügyekben, az IT-ban, az ellátási láncok kezelésében, vagy akár az adózási kérdésekben is – mondták. Az első évük jól sikerült. Már 900-an dolgoznak a budapesti szolgáltatóközpontban, és erre alapozva szeretnék megduplázni a létszámot, egy éven belül.

Ha bővebben is kíváncsi, például arra, milyen jelentkezőket keresnek, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik