Belföld

Az MSZP államosítással vádolja kormányt

Az MSZP egy kormány-előterjesztésre hivatkozva azt állítja, hogy 12 fővárosi kórházat államosítanak.

Az MSZP birtokába került kormány-előterjesztés szerint a főváros egészségügyi intézményei közül tizenkettőt kívánnak államosítani, eszköz- és ingatlanvagyonukkal együtt – ezt Kökény Mihály.és Havas Szófia MSZP-s politikusok közölték vasárnapi sajtótájékoztatójukon.

Gazdasági számításaikra hivatkozva azt állították, hogy a kormány az egészségügyi intézmények több mint a felét be akarják zárni.

Kökény Mihály az április dátumozású előterjesztés problémái közül kiemelte, hogy “az ellátásszervezéssel kapcsolatos döntések a lakosságtól távol, a képviselő-testület kikapcsolásával történnének”. Zöld utat kaphat például az a terv, hogy a fővárosi ellátást három nagytérségi, egymástól teljesen független szervezetbe “parcellázzák” szét. A “másik baj” az önkormányzatok vagyonvesztése. Ezek mellett a kormány-előterjesztés azt sem zárja ki, hogy a megtakarítások nem maradnak az egészségügyben – tette hozzá.

Kökény Mihály elmondta, hogy “a fővárosi egészségügyi intézmények állami szerepvállalásának megerősítéséről” szóló dokumentum szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak szeptember 30-ig le kell zárnia a fővárossal folytatott tárgyalásokat. Ezt követően módosítják majd azt a kétharmados többséget igénylő törvényt, amellyel eltörlik a főváros egészségügyi ellátási kötelezettségét, amelyet az állam vesz át.

Az MSZP a fővárosnak anyagi és morális veszteséget okozó kórházállamosítási program helyett az előző kormányzat idején elfogadott Budapesti Egészségügyi Modell kiépítését ajánlja – mondta Kökény Mihály.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik