Belföld

Egy év alatt több mint ötvenszer járt külföldön Orbán

48 ülés, 900 napirendi pont és több mint 50 külföldi út. Íme az Orbán-kabinet első éve számokban.

A kormány tavaly május 29-i megalakulása óta 48-szor ülésezett. A 48 ülésen csaknem 900 napirendi pontot tárgyaltak meg a kormány tagjai. A kabinet nagyságrendileg kétszáz új törvényjavaslatot, illetve törvénymódosítási indítványt terjesztett az Országgyűlés elé. Emellett május 19-ig megalkotott 273 kormányrendeletet és meghozott 347 határozatot.

Orbán Viktor második kormányzása első évében több mint 50 külföldi utat bonyolított le: Szinte az összes európai országot bejárta. Európán kívül Kínában és Egyiptomban tárgyalt a kormányfő.

Tavaly júniusban a frissen alakult kormánynak minden idők egyik legnagyobb árvize jelentette az első feladatot. Ekkor hirdették meg az első gazdasági akciótervet, és megkezdődött az alkotmányozás folyamata. Júliusban döntöttek a bankadóról, megszűnt az öröklési és ajándékozási illeték egyenes ági rokonok között, és betiltották a devizaalapú jelzálog bejegyzését.

Augusztusban elindult az Új Széchenyi Kártya Program, bevezették az egyszerűsített foglalkoztatást, és szigorodott a Btk.

Szeptemberben szabad lett a pálinkafőzés. Októberben a kormány számára a legtöbb feladatot a vörösiszap-katasztrófa adta, emellett a miniszterelnök meghirdette a második gazdasági akciótervet. Novemberben hatályba lépett a bajba jutott lakáshiteleseket segítő törvénycsomag.

Decemberben a kormány döntött a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagság megszűnéséről és arról, hogy minden nő nyugdíjba mehet 40 év munkaviszony után, valamint arról, hogy ismét hároméves lesz a gyes.

2011 januárjában Magyarország átvette az EU soros elnöki tisztségét. Ekkor lépett hatályba az egykulcsos adórendszer, az új gázárszabályozás, továbbá elindult az Új Széchenyi Terv, és ekkortól igényelhetik a kettős állampolgárságot a határon túli magyarok. Februárban egyszerűsödött az örökbefogadás, és létrehozták a 250 milliárd forintos stabilitási alapot. Márciusban a kabinet bejelentette a Széll Kálmán Tervet, meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot, és esküt tett 1.800 új rendőr.

Áprilisban a parlament elfogadta az új alaptörvényt, májusban elindult a szociális konzultáció, és az állam visszavásárolta részesedését a Mol-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik