Gazdaság

Alig fogyott Matolcsy ingyenhitele

húszezer forint (húszezer forint, )
húszezer forint (húszezer forint, )

A legfrissebb információk szerint egyelőre nem tűnik sikertörténetnek a jegybank növekedési hitelprogramjának második szakasza. Május 12-éig 138,6 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki a bankok.

Bár már több mint fél éve elindult a növekedési hitelprogram (NHP) második szakasza, még mindig kevés hitelt helyeztek ki ennek keretében a bankok. Május 12-éig 138,6 milliárd forintnyi hitelt igényeltek a vállalkozások, amiből 104 milliárd forint új beruházási hitel volt – mondta Vonnák Balázs, az MNB igazgatója a Portfolio.hu keddi hitelezési konferenciáján

Az első szakaszban még 701 milliárd forintot igényeltek a vállalatok négy hónap alatt. Igaz, a második szakaszra sokkal több idő áll rendelkezésre, hiszen az december végéig tart. Vonnák Balázs szerint az igazán nagy volumenű beruházások később érkezhetnek: erre utal például, hogy a második szakaszban alacsonyabb az átlagos hitelnagyság.

Pedig számos feltétel lazább lett az első szakaszhoz képest, mégis jóval lanyhább az érdeklődés. Ennek a szakértők szerint az egyik oka az lehet, hogy míg az első szakasz nagy hangsúlyt helyezett a hitelkiváltásokra, a második program főként az új hitelezést preferálja (erre szolgál a források 90 százaléka), ugyanakkor a beruházási kedv kisebb a vártnál. Az is elképzelhető, hogy a bankok hitelezési hajlandósága is alábbhagyott, mivel kevesebb olyan cég maradhatott, amelyeket legfeljebb 2,5 százalékos kamatmarzs mellett is megéri hitelezniük. A hitelfelvevőknek ugyanis a kedvezményes hitelnél is ugyanazoknak a hitelbírálati követelményeknek kell megfelelniük, mint a szokványos hiteleknél.

A növekedési hitelprogram első két szakaszában együtt összesen 840 milliárd forintot helyeztek ki a vállalkozásoknak. Ennek 31 százaléka volt új beruházási, 19 százaléka pedig új forgóeszközhitel, az EU-s hitelek pedig 2 százalékos arányt képviseltek. Az új beruházási hitelekből a legtöbbet a mezőgazdaság szívta fel, de jól áll a kereskedelem és a feldolgozóipar is.

Az NHP-s hitelek földrajzi eloszlása sokkal egyenletesebb, mint a meglévő kkv-hitelállományé: felülreprezentált benne a dél-alföldi régió, és alulreprezentált Közép-Magyarország. Az első szakaszban közel 7200, a másodikban több mint 3700 vállalkozás jutott eddig hitelhez. A mindkét szakaszban részt vevő vállalkozások tovább bővítették a tevékenységüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik