Üzleti tippek

A kisvállalkozásoknak kedvezett a jegybank

Sipos Anikó
Sipos Anikó

újságíró. 2014. 02. 11. 10:47

Varga Mihály értékelte a növekedési hitelprogram eddigi eredményeit.

Korábban a témában:

A Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja (NHP) során egyértelműen a kisebb vállalkozások kerültek előtérbe: darabszám szerint a folyósított hitelek 70 százalékának összege 50 millió forint alatt maradt. A kis- és középvállalkozások számára ez jelentős kamatcsökkenést hozott, ami megtakarításként jelenik meg náluk – írta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre.

Volner János jobbikos országgyűlési képviselő azt kérdezte a nemzetgazdasági minisztertől, hogy “Mely hazai kis- és középvállalkozások kaptak hitelt a növekedési hitelprogram első szakaszának keretében?” és  “Készült-e bármilyen statisztikai jellegű összesítés a növekedési hitelprogram első szakaszában finanszírozott kkv-król?”

Kitolódott a futamidő

Varga Mihály válaszában azt írta: az első szakasz további eredménye, hogy a kkv-hitelállomány átlagos futamideje jelentősen kitolódott. Míg korábban az állomány nagyobb része 1-3 éves lejáratú volt, addig az NHP keretében jellemzően ennél hosszabb, 5-10 éves futamidejű hiteleket helyeztek ki. Így jelenleg az átlagos futamidő mintegy 7 év.

Részletes adatok

A válaszlevélben közölt jegybanki táblázatból kiderül: az NHP első szakaszában összesen 9844 hitelügylet keretében 701 milliárd forint összegű hitelt helyeztek ki a bankok és a takarékszövetkezetek. Ebből a mikrovállalkozások 214 milliárd forint hitelt vettek fel 4554 hitelszerződés révén, a kisvállalkozásoknak 226 milliárd forintot folyósítottak 3596 hitelszerződés alapján, míg a középvállalkozások 1694 hitelszerződés keretében 261 milliárd forint hitelhez jutottak.

Az NHP első szakaszában együttesen 290 milliárd forint új hitelt folyósítottak a pénzintézetek. Ebből mikrovállalkozások 84 milliárd forint, kisvállalkozások 99 milliárd forint, középvállalkozások 107 milliárd új hitelt kaptak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hódmezõvásárhely, 2017. május 26.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter érkezik a hódmezõvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz 2017. május 26-án. Orbán Viktor a Modern városok program keretében látogatott el Hódmezõvásárhelyre, ahol Almási István (Fidesz-KDNP) polgármesterrel aláírja a kormány és Hódmezõvásárhely közötti együttmûködési megállapodást.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán a fejét veheti Lázárnak

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.