Gazdaság

Gigaberuházással tör be az országba az orosz Lidl

Megszületett a döntés: zöld utat kapott a Magnit, Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi lánca a magyarországi terjeszkedéshez.

A Napi.hu értesülései szerint az orosz kereskedelmi lánc igazgatósága úgy döntött, hogy a korábbi elképzeléseknek megfelelően ezer kamionból álló járműflottát és az azt kiszolgáló infrastruktúrát hoz létre Magyarországon. A beruházás több mint 2000 munkahelyet teremt elsősorban a telephelynek kiszemelt Kelet-Magyarországon.

Örül a Hungerit

A magyar élelmiszeripari cégek számára már most is jelentős piac Oroszország és a nagyvárosok – elsősorban is Moszkva. A Hungerit például egy hollandiai cég közvetítésével szállít a Metro áruházlánc számára. Magyar József, a baromfifeldolgozó cég tulajdonos-vezérigazgatója a Napi.hu-nak elmondta: számukra nagy segítség lenne a magyarországi Magnit megjelenése, mert így jelentősen tudnák növelni oroszországi kiszállításaikat.

Orosz kamion, magyar sofőr

A beruházás terveit korábban komoly aggodalmakkal fogadták a hazai fuvarozók, több ezer magyarországi állás megszűnésétől tartva. A Napi.hu értesülései szerint a döntés értelmében a kamionflotta magyar sofőröket foglalkoztat, és a szállítmányok magyar rendszámmal ellátott járművekkel közlekednek majd.

Ahogy arról korábban az FN24 is beszámolt: a  Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és az orosz cég stratégiai együttműködési megállapodást is kötött az elmúlt évben. Ennek lényege, hogy a Magnit mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb munkahelyet hozza létre Magyarországon, és a lehető legtöbb céget alkalmazza alvállalkozóként. A HITA pedig vállalta, hogy a jogszabályi keretek között a lehető legtöbb támogatást adja a cég beruházásához, itteni tevékenységéhez.

Milliárdos magyar haszon

Az élelmiszerbeszerzések egy részét is itt végzik majd – főleg zöldség, gyümölcs, hús és feldolgozott húsáruk, konzerv és fagyasztott élelmiszerek jöhetnek számításba. Első becslések szerint a magyarországi élelmiszerbeszállítások nagyságrendje évente elérheti akár a tízmilliárd forintos szintet.

A Magnit Szergej Galickij multimilliárdos érdekeltségi körébe tartozik. A lánc az Aldi-Lidl-vonal oroszországi képviselőjének tekinthető, árukínálata szűk, forgalma viszont visszafogott árainak köszönhetően hatalmas – írja a Napi.hu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik