A tervek szerint várhatóan még a nyári “uborkaszezonban” lezárulhat a szocialisták pártszavazása – írja a hétfői Népszabadság.
A lapnak nyilatkozó belső források szerint a felgyorsított pártszavazás elsősorban a jelenlegi vezetés elképzeléseinek kedvez.
Az bizonyos, hogy a végeredmény egy időre lezárja a belső vitákat, ezért is sietnek minél előbb – már júniusban – végezni a folyamattal – írja a lap.
Hozzáteszik: azt a mostani vezetés több fórumon is világossá tette, és erről a frakció is – Gyurcsánnyal és támogatóival együtt – úgy döntött: legyen a végeredmény bármi, ahhoz mindenki tartja magát, és nem szervezkedik.