Gazdaság

Magyar bankokat minősítettek le

Több pénzintézet egyes osztályzatait rontotta kedden a Moody's Investors Service, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy a devizaalapú hitelek ügyében hozott és tervezett intézkedések növelik a veszteségek kockázatát.

A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja kedd este Londonban közölte, hogy az osztályzatrontások az FHB, illetve az Erste Bank Hungary besorolásaira vonatkoznak. A Moody’s az FHB esetében a forintban, illetve devizában vezetett hosszú lekötésű betétek osztályzatát “B2”-ről egy fokozattal “B3”-ra, az önálló pénzügyierő-osztályzatot “E plusz”-ról “E”-re rontotta. A betétosztályzatok kilátása továbbra is negatív, a pénzügyerő-osztályzaté stabil. A hitelminősítő a “Not Prime” rövid távú betétosztályzatot megerősítette.

A magyar Erste-érdekeltség esetében a forint- és devizabetéti osztályzatokat módosította a cég “B2”-ről “B3”-ra, szintén fenntartott negatív kilátással, a “Not Prime” betétosztályzatokat és az “E” pénzügyierő-besorolást megerősítette, ez utóbbit ugyancsak stabil kilátással.

Az intézkedéseket a Moody’s azzal indokolta, hogy véleménye szerint növelik a veszteségek kockázatát a devizahitelek ügyében nemrégiben elfogadott, illetve tervezett jogszabályok. Az indokok között szerepel mindkét bank esetében a pénzügyi alapmutatókra nehezedő nyomás is.

“Kiszámíthatatlan politika”

A Moody’s szerint e két bank a cég által besorolással ellátott sok más magyarországi pénzintézetnél nagyobb mértékben ki van téve a legutóbbi törvények hatásainak, tekintettel szűkösebb jövedelmezőségükre, valamint arra, hogy az új jogszabályok erőteljesebben hatnak tőkehelyzetükre, így ezeknek a bankoknak korlátozottabb a mozgásterük a költségek elviselésére.

A Moody’s becslései szerint az Erste Bank Hungary alapszintű – Tier 1 – tőkemegfelelési rátája a potenciális veszteségek miatt 6 százalék alá csökkenhet a 2013 végén mért 12,5 százalékról, és ez tőkepótlást tehet szükségessé. A hitelminősítő az FHB esetében 13,8 százalékról 10 százalék alá csökkenő Tier 1-rátát is elképzelhetőnek tart.

A Moody’s a két bank osztályzatrontásaihoz fűzött elemzéseiben hangot adott annak a véleményének is, hogy valószínűleg folytatódik a bankrendszerrel szembeni “kiszámíthatatlan politika”.

A devizaalapú hitelekkel kapcsolatos intézkedések potenciális veszteségeire más nagy hitelminősítők is felhívták a figyelmet.

A Fitch Ratings a devizaalapú hitelekről intézkedő új törvény elfogadása után összeállított elemzésében azt jósolta, hogy a jogszabályból eredő, potenciálisan magas járulékos költségek érdemi tőkeinjekciót tesznek szükségessé a magyarországi bankok külföldi anyabankjai részéről a szabályozói követelményekben szereplő tőkemegfelelési mutatók és a hitelkihelyezési kapacitás helyreállítása végett.

A Fitch szerint valószínű az is, hogy a legnagyobb magyarországi bankok zöme vagy ezek tulajdonos bankjai profitfigyelmeztetéseket adnak ki. A Fitch Ratings közölte: felülvizsgálja a magyarországi bankokra érvényben tartott minősítéseit, amint felmérte az új törvény hatásait az egyes bankok hitelprofiljára és a külföldi tulajdonosok készségét a veszteségek további tőkeinjekciókkal történő ellentételezésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik