Belföld

Évtizedes válságot jósol az országnak az MSZP

A párt szerint a kormány a munka és az oktatás világában végrehajtott változtatásai miatt továbbra is válságban marad az ország.

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja azt állítja, hogy a kabinet 2013-ig 213 milliárd forintot von ki a munkaerő-piaci kiadásokból. Szeeinte ezzel több mint 120 ezer, szociálisan hátrányos helyzetű munkanélküli kerül annyira kilátástalan helyzetbe, hogy már esélyük sem lesz ismét elhelyezkedni.

Kunhalmi Ágnes a munkavállalók kiszolgáltatottabbá tételeként értékelte például az elbocsátási feltételek lazítását, a sztrájkjog korlátozását, a munkanélküli-ellátás csökkentését, továbbá a próbaidő három hónapról fél évre emelését.

Az MSZP elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy a kormány az oktatás területén is “szegényellenes” politikát folytat azzal, hogy 16 évre csökkenti a tankötelezettség korhatárát, valamint pedagógusokat bocsát el, illetve iskolákat zár be és von össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik