Belföld

Szembesítették Galambos Lajost és Szilvásy Györgyöt

Másképp emlékeztek egy közel öt évvel ezelőtti eseményre, ezt akarta tisztázni a nyomozó hatóság.

Újra kihallgatták Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetőjét, és szembesítették volt főnökével, Szilvásy Györggyel kedden a Budapesti Katonai Ügyészségen – mondta Molnár Lajos, Galambos Lajos ügyvédje az MTI-nek.

Molnár Lajos közölte: az NBH egykori vezetője és a volt titokminiszter egy csaknem öt évvel ezelőtti eseményre nem ugyanúgy emlékezett, ennek tisztázása érdekében rendelte el a nyomozó hatóság a szembesítést.

Az ügyvéd álláspontja szerint a téma, amelyről védencét kérdezték, “nem ügy és nem perdöntő”, a szembesítéssel a félreértéseket tisztázták.

A Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét és Galambos Lajost, a NBH 2004 és 2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Laborc Sándort, a hivatal 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helybenhagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik