Belföld

A kormány pihen, az ellenzék háborog

Több miniszter is vakáción van, miközben újabb válság érik a pénzpiacokon. Az MSZP, az LMP és a Jobbik azonnali lépéseket sürget.

A kabinet több tagja szabadságát tölti, ez is közrejátszhat abban, hogy alig kísérik kormányzati megnyilvánulások az utóbbi napok negatív gazdasági folyamatait – mutat rá cikkében az Origo.

A hírportál megtudta, hogy a miniszterek közül Matolcsy György, a nemzetgazdasági tárca vezetője is pihen, de napi kapcsolatban áll helyettesével. A minisztérium egyelőre nem árulta el, hogyan kezelik a kialakult helyzetet.

Az Origo szerint Matolcsy mellett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi, Martonyi János külügy- és Réthely Miklós nemzeti erőforrás miniszter is szabadságon van.

A miniszterelnök sajtóstábjának vezetője úgy tájékoztatott: Orbán Viktor dolgozik, “főként egyeztetéseket, tárgyalásokat folytat”; azt nem tudni, foglalkozik-e a pénzügyi folyamatokkal. Kormányülést nem tartanak a héten – olvasható a hírportálon.

Azonnali intézkedéseket akar az ellenzék

Az LMP azt kéri a miniszterelnöktől, hogy azonnal hívjon össze kormányzati válságtanácsot a devizahitelesek megmentése érdekében – mondta sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.

A párt azt is szeretné, ha a kormány felfüggesztené és újratárgyalná a bankszövetséggel kötött korábbi megállapodást. A tárgyalásokba bevonnák a hitelesek érdekeit védő szervezeteket is. Az LMP-s képviselő szerint meg kell akadályozni, hogy a bankok frankban számolhassák el azokat a költségeiket, amelyek a hiteltartozásokat növelik. Javasolta azt is, hogy a 90 napot meghaladó tartozással rendelkezőkhöz menjen ki a családsegítő.

“Lehet hivatkozni a nyári szabadságolási időszakokra, de amikor helyzet van, akkor ott kell lenni a legénynek a gáton” – indokolta az azonnali lépések szükségességét a szóvivő.

Hasonlóan felszólítást intézett a kormányfőhöz Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Közölte, hogy a miniszterelnök azonnal szakítsa meg szabadságát és hívjon össze kormányülést a kialakuló gazdasági válsághelyzet miatt.

Az ellenzéki pártelnök felszólította Orbán Viktort arra is, hogy kössön új megállapodást a bankszövetséggel és folytasson további egyeztetéseket az adósok és az önkormányzatok érdekképviseleti szerveivel.

Mesterházy Attila hozzátette: a bankadó bevételeit válságkezelésre, illetve egy válságalap létrehozására kell fordítani.

A Jobbik elnöke azt kezdeményezi, hogy a jövő hét elején folytassanak megbeszélést a parlamenti pártok elnökei a devizaválság megoldása érdekében.

Vona Gábor szerint ha a pártelnökök képesek lennének konszenzusos megoldást találni az árfolyamokkal kapcsolatos kihívásokra, úgy megfontolásra javasolja az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását is, ahol a Ház meghozhatná a szükséges döntéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik