Belföld

Orbán összehívta minisztereit

Az euróválság hatásainak kivédéséről tárgyaltak. Sajtóhírek szerint a miniszterelnök szerdán nagy bejelentésre készül.

Orbán Viktor miniszterelnök a hétfői és a keddi nap folyamán Pintér Sándor belügyminiszterrel, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel folytatott megbeszéléseket az euróválság Magyarországra gyakorolt hatásának kivédéséről.

A kormányfő és a miniszterek emellett áttekintették az elmúlt egy év kormányzati tevékenységét – közölte az MTI-vel Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt előzetes adatai szerint a GDP stagnált az első negyedévhez képest. Szakértők úgy vélik, ez komolymegszorításokat eredményezhet a jövőben. Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt mondta a Reuters hírügynökségnek a kedden közölt gyenge növekedési adatokra reagálva, hogy a kormány felülvizsgálja makrogazdasági előrejelzését, az új prognózist a 2012-es költségvetési törvénytervezetben fogja bemutatni. Az államtitkár azt sem zárta ki, hogy módosulnak az adóbevételekre vonatkozó egyes előrejelzések is. Az origo értesülése szerint Orbán Viktor miniszterelnök szerdán tart sajtótájékoztatót az euróválság hatásairól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik