Gazdaság

Az amerikai kitiltás összefügghet a milliárdos áfacsalással

Horváth András szerint az általa feltárt milliárdos áfacsalásoknak is közük lehet ahhoz, hogy az adóhatóság vezetőinek beutazását korlátozta az USA.

A volt adóellenőr megint kitálalt, most azt állítja, összefüggés van az amerikai kiutasítások és az általa korábban feltárt áfacsalási ügyek között. Amerikai részről is megerősítették, a két ügy összefügghet.

2 milliárdos zsarolás a háttérben?

Itt érnek össze a szálak

Horváth András volt NAV-os azt mondta a Népszavának, hogy tud olyan esetről, amikor két amerikai multicégtől is kenőpénzt próbáltak kicsikarni. Az amerikai multik egy gabonakereskedelmi cég vásárlói voltak. Ez a magyar cég pedig Horváth szerint milliárdos áfacsalásokban vett részt.

Azt nem tudta megmondani, hogy akik a kenőpénzt kérték, állami szerv alkalmazásában álltak-e. Viszont januári kihallgatásakor elmondta, hogy később felsőbb (NAV-os) utasításra leállították a magyar gabonakereskedelmi cég vizsgálatát. Vagyis szerinte összefüggés van az általa korábban feltárt milliárdos áfacsalások és a között, hogy a NAV vezetőit kitiltották az USA-ból.

De kicsoda is ő?

Nem cáfolt a NAV

Az Index információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három vezetője került az Egyesült Államokban feketelistára, közöttük van Vida Ildikó elnök is. A Népszava szerint felettébb érdekes, sőt, sokatmondó, hogy a NAV nem kért helyreigazítást a Vida Ildikó kitiltásával kapcsolatos hírre.

Az amerikai ügyvivő szerint is van összefüggés

A Napi Gazdaság még csütörtökön adta hírül, hogy Magyarországon több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik, ezért az amerikai fél arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőit kitiltsa az Egyesült Államokból. Az USA ideiglenes ügyvivője azonban később cáfolta az adóhatósági vizsgálatok hírét.

Szíjjártó is lépett

André Goodfriend egyébként utalt arra is, hogy a NAV körül kipattant korábbi korrupciós ügy és az USA nagykövetségének tudomására jutott hasonló esetek között összefüggés lehet. Mint ismert, pénteken Goodfriend bejelentette: kevesebb mint tíz olyan, a magyar kormányzathoz köthető magánszeméllyel szemben rendeltek el beutazási tilalmat, akik korrupciós cselekményekben vettek részt, illetve azokból hasznot húztak – írta a Népszava.

Az is szárnyra kapott, hogy kormánytagokat is kitiltottak, de Szijjártó Péter külügyminiszter erre azt mondta szombaton, hogy ilyesmiről nem kaptak tájékoztatást. Az ügyvivő pedig érdemben nem reagált erre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik