Belföld

Kitiltási ügy: két amerikai cégtől követelhettek kenőpénzt

Egy kormányközeli alapítványon keresztül kellett volna befizetni 2 milliárd forintot.

A napokban az Amerikából való kitiltási botrány kapcsán ismertté vált 7750-es proklamációról írt összefoglalást az Átlátszó blog. A portál szerint 7750 alkalmazásáról nincsenek nyilvánosan elérhető statisztikák, azonban annyit tudni lehet, hogy nagyon ritkán alkalmazzák: 2004 és 2007 között mindössze néhány tucatszor használták – leginkább afrikai diktátorok és klientúrájuk, valamint dél-amerikai drog- és emberkereskedők és velük kapcsolatban álló állami tisztviselők ellen.

Törvényes a titoktartás

Az amerikai külügyminisztériumot törvény kötelezi, hogy tartsa titokban minden 7750 alapján visszavont vízum ügyét. Ez azért is érdekes, mert ahogyan korábban megírtuk: Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője felszólította az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban.

Két, a poszt szerzője szerint megbízható forrás állítja: a magyar kormányhoz közel álló szereplők két amerikai cégtől követeltek kenőpénzt adókedvezményért és áfakulcsváltoztatásért cserébe. A pénzt állítólag egy kormányközeli alapítványon keresztül kellett volna befizetni 2 milliárd forint értékben. A felajánlásban a cikk szerint az is benne volt, hogy a NAV a cégek üzleti ellenfeleire szintén milliárdos nagyágrendű bírságokat szabott volna ki, az amerikaiak nem álltak kötélnek, mire az adóhatóság szorongatni kezdte őket. Ekkor fordultak az amerikai kormányhoz.

A Népszavának nyilatkozó Horváth András volt NAV-os szerint az általa feltárt milliárdos áfacsalásoknak is közük lehet ahhoz, hogy az adóhatóság vezetőinek beutazását korlátozta az USA.

Hétfőn összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is, amelyen a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azt mondta, a magyar kormány az Egyesült Államok stratégiai partnereként azt várja, hogy konstruktív légkörben beszéljék meg a beutazási tilalom ügyét. 

Áder János is megszólalt az ügyben, igaz nem a parlamenti felszólalásában tért ki a kitiltási botrányra. A köztársasági elnök a VS.hu-nak magyarázta meg ennek okát: sem köztársasági elnökként, sem egyszerű jogászként nincs mit mondania.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik