A 13 854 nyilatkozatból idén beadott 9296 nyilatkozat mintegy 60 százalékát Budapesten adták be, ahol a nyilatkozattételre három helyszínen van lehetőség. Győrben 447, Székesfehérvárott 383, Pécsett 253, Szegeden 259, Miskolcon 290, Debrecenben 247, míg Nyíregyházán 138 nyilatkozatot adtak be. A kisebb városok közül Salgótarjánban például 97-en, Szekszárdon 78-an jelezték maradási szándékukat.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) az MTI érdeklődésére közölte: a külképviseletektől nem érkezett olyan panasz, hogy valaki bármilyen okból ne tudott volna nyilatkozni maradási szándékáról. A napokban egy internetes fórumon panaszkodtak arra, hogy annak, aki családtagként tartózkodik tartósan külföldön, nem fogadták el a nyilatkozatát.
A szabályozás szerint a tartósan külföldön dolgozó vagy külföldön tanuló magán-nyugdíjpénztári tagok a külképviseleteken is megtehetik nyilatkozatukat arról, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kívánnak maradni, ennek során a külföldi tartózkodás jogcímét igazolniuk kell. Ha ezt valaki rajta kívül álló ok miatt január 31-ig nem tudja megtenni, február 28-ig – a nyilatkozat pótlásával egyidejűleg – igazolási kérelmet nyújthat be.