A legtöbb válság hasonló – mondta Nouriel Roubini a Der Spiegelnek nemrégiben adott interjújában – van egy „boom” időszak, az emberek látják, egyre nő egyes eszközök, mondjuk a házak és részvények értéke. Ezeket fedezetként használják hitelek – túl sok hitel – fölvételére (ami tovább segíti az eszközök értékemelkedését), végül a rendszer persze összeomlik – fejti ki a válságot megjósoló közgazdász az interjúban. (Bush egyszerű megfogalmazásában: túl sok ház épült.)
Roubini szerint a válságok kódoltak a kapitalizmus DNS-ében, nem kivétel, inkább szabály. Így már az is siker, ha ritkábbakká és kevésbé hevesebbekké tehetők.
A jelen válságállapot annyiban azonban biztosan különleges, hogy a korábbi receptektől eltérően kezelték.
Új válságelem
A válság legnagyobb újdonsága a 0 százalék körülire levitt alapkamatok, amelyre még soha nem volt példa eddig – mondta az fn.hu kérdésére Blahó Levente, a Raiffeisen részvényelemzője. Az olcsó pénz – alternatív befektetési lehetőségek híján – a részvénypiacokba áramlott, erőteljesen megemelve az árfolyamokat – tette hozzá.
Az alacsony kamatok tehát nem a beruházásokat, s nem is a fogyasztást élénkítették (csak kis mértékben), hanem a spekulációt.
Az otp példája
Aki 2009–ben az OTP mélypontja körül vett részvényt, mondjuk 1500 forinton, s az idei maximum körül adta el, az rövid idő alatt csaknem megötszörözte a pénzét.
Aligha volt olyan elemző, aki ezt megjósolta annak idején. Az fn.hu által megkérdezett elemzők elismerték, nem számítottak ekkora felpattanásra.
Senki nem tudta igazán, mennyire nagy a spekulációkra használt „forró pénz” mennyisége, s mennyire nagyok a tőkeáttételek – mondta az fn.hu-nak Kuti Ákos, a Cashline elemzője. Hihetetlenül gyorsan összeomlottak az árfolyamok, majd a nulla százalék körüli kamatok, az olcsó pénz segítségével újra fölépültek, és lényegében újrakezdődött a válság előtti „tőzsdei pilótajáték” – tette hozzá.
A történtek egyik lehetséges olvasata, hogy a pénzügyi szféra túl naggyá és túl szabaddá vált. Ami segíti azt a tendenciát, hogy bizony kifizetődőbb lehet pénzügyi spekulációkba fektetni a tőkét, mint a reálgazdaságba. Így azután az alacsony kamatok sem a gazdaságot élénkítik, hanem a spekulációt gerjesztik.
kevés új a nap alatt
A válságok hasonlóságát hangsúlyozzák Reinhard és Rogoff közgazdászprofesszorok korábbi válságokat összehasonlító elemzései is. A korábbi krízisek alapján egyik tanulmányukban többek közt azt prognosztizálták, hogy a bankválság nyomán az államadósságok robbanásszerűen nőnek a második világháború utáni válságepizódok adatait átlagolva 86 százalékra.
(Érdekesség, hogy egy másik tanulmányukban ugyancsak a korábbi válságok nyomán kimutatták, hogy a GDP 90 százalékánál nagyobb eladósodottság hátrányosan hat a gazdasági növekedésre, alatta gyenge a két változó közötti kapcsolat – Magyarország már csak 10 százalékpontnyira van ettől a határtól.)
Ezen is segíthetne egyes javaslatok szerint a bankok kemény megregulázása. Roubini a Spiegel-interjúban a kereskedelmi és befektetési bankok újbóli szétválasztását, a hitelminősítők üzleti modelljének megváltoztatását, a származtatott termékek átláthatóbbá tételét javasolta.
Rosszabbak következnek
A közgazdász arra is figyelmeztetett, hogy a jövőben sokkal rosszabbak következhetnek, mint amin eddig keresztülmentünk. Ennek következtében a globalizációellenes, szabadpiacellenes reakciók megerősödhetnek, ha nem szabályozzák szigorúbban a pénzügyi szférát. Erre pedig nem fog érdemben sor kerülni, talán majd csak a következő válságnál – vélte Roubini az interjúban.
Jóllehet a jelen válság költségei is éppen elég magasak tűnnek, és a kilátások sem rózsásak. A monetáris lazaság nemcsak a részvények árát lőtte a magasba, hanem az olajét és az összes többi nyersanyagét, ami maga is megnehezíti a válságból kilábalást. A költségvetési lazítás pedig a fejlett országokat is végletesen eladósította, a devizapiacok ingatagokká váltak, és napirendre kerültek a megszorítások.
Kezdődő halálspirál?
A megszorítások pedig egyes országokban túlzás nélkül brutálisak, és a belső fogyasztás csökkenése révén nehezítik a kilábalást (hazánkban sincs ez másképp). Az állami transzferek csökkenésével (ami a költségvetési lefaragás gyors módja) növekszik a szegénység, nő az egyenlőtlenség. A növekvő egyenlőtlenség pedig – a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO 2008-ban megjelent tanulmánya szerint – maga is egyik oka volt a válságnak. Az ILO szerint az egyenlőtlenségek robbanásszerű növekedését, az átlagdolgozók reálbérének csökkenését az Egyesült Államokban az érintettek hitelfelvétellel ellensúlyozták.
A Nobel-díjas Joseph Stiglitz az eurózóna gondjairól írt esszéjében úgy véli: a zóna tagjaira kényszerített megszorítások szociális és gazdasági következményei elfogadhatatlanok, nem kellene halálspirálba taszítani a globális válság miatt megromlott költségvetési helyzetű országokat.
Óriásbankok előnyben
A közgazdász megjegyzi: különös, hogy az óriásbankok megmentésére milliárdok mentek el, de a 11 milliós lakosú Görögországé sokáig tabu volt. Stiglitz szerint valójában nehezen nevezhető kimentésnek a Görögországnak adott hitel, amit kamatostul valószínűleg visszafizet Görögország, míg például az AIG-nek juttatott források aligha nyerhetők vissza.
A közgazdász szerint igazi EU-s intézményi, költségvetési reformok kellenek a szolidaritás eszméje alapján. Avagy inkább hagyni kell szétesni az eurózónát, mintsem magas munkanélküliség és emberi szenvedések árán fönntartani egy kudarcos gazdasági modellt.
