A hellén gazdaság hosszú ideje klasszikus ikerdeficit-problémával küzd: a magas államháztartási hiány jelentős fizetésimérleg-deficittel párosult. A 2001-es monetáris uniós csatlakozást követően tovább nőttek az egyensúlytalanságok; az ország élvezte a tőkepiacokhoz való könnyebb hozzáférés és az alacsony kamatszint előnyeit: az állam és a magánszektor is túlfogyasztott. Ennek leképeződése az évtized végére két számjegyűre duzzadt külső és belső deficit, és a GDP 100 százalékát meghaladó adósságállomány. A globális likviditásbőség korában azonban ez senkit nem aggasztott túlzottan.
Amikor a magyar válság tetőpontján megállíthatatlanul ömlöttek ránk a teljes összeomlást, világvégét vizionáló elemzések, értékelések, mi pedig halkan, nyakunkat behúzva megjegyeztük: vannak más országok is – még az euróövezetben is,- ahol hasonlóan magas az adósság, hasonlóan súlyos egyensúlytalanságok vannak, a magabiztos válasz azonnal érkezett:
Hja kérem, de ők euróval fizetnek….
Idén tavasszal azonban – a globális válság során nem először – egy újabb illúzióval kellett leszámolnia a világnak: a közös pénz, az euró sem nyújt olyan védőernyőt, amely megóvja a monetáris unió gazdaságait a csődközeli helyzettől.
A pénzügyi rendszer teljes összeomlását az óriási állami és jegybanki intervencióknak köszönhetően sikerült elkerülni, ennek azonban egyik következménye a fejlett gazdaságokban drasztikusan megemelkedő adósságállomány. (A legfejlettebb 7 gazdaság, a G7 GDP-hez viszonyított adósságállománya idén jóval 100 százalék felett hatvanéves csúcsot ér el.) Így nem meglepő, hogy a krízis eme legújabb felvonásában az alapvető fundamentális gyengeségekkel és egyensúlyi problémákkal küzdő országok (köztük Görögország) játszották/játsszák a főszerepet.
Ma, amikor hazánkat egyre többször emlegetik pozitív példaként, az EMU-tag Görögországot pedig a szakadék széléről rántották vissza, magunkat kihúzva, büszkén mondhatnánk: Na ugye, pedig ők euróval fizetnek….
A dolgot azonban kár lenne ennyivel „elintézni”.
Ahogy Magyarország, úgy Görögország sem „default”-olt, és komolyan sem akkor, sem most nem gondolhatta bárki, hogy egy uniós ország csődbe mehet. A görög dráma azonban ismét rávilágított az Európai Unió és a monetáris unió súlyos problémáira, és több tanulsággal is szolgálhat – még a jelenleg eminensként számon tartott Magyarország számára is.
Említhetnénk a nehézkes európai döntéshozatali mechanizmust, a hetekig tartó huzavonát, amely végül óriásira duzzasztotta a számlát, vagy a kettős mércét: amíg például Litvániát az inflációs kritérium egytized százalékos túllépése miatt nem fogadták be a monetáris unióba, addig az EMU tagállamok többsége a saját játékszabályait is folyamatosan megszegi.
Bár való igaz, hogy ezek a játékszabályok (a maastrichti kritériumok és az SNP) komoly átalakításra szorulnak. Az euró bevezetéséhez teljesítendő kritériumok ráadásul anno a fejlett európai gazdaságokra születtek, ez a keretrendszer a gyorsan növekvő periféria gazdaságok számára nem megfelelő, és ugyanígy távolról sem tükrözi az euróövezetbe tartó kelet-közép-európai országok gazdasági sajátosságait. Ez azonban már egy másik cikk témája lehet.
Görögország esete azonban ékesen bizonyítja, hogy az euró bevezetése nem gyógyír minden problémára. A monetáris unión kívül is lehet egészséges növekedési pálya mellett fenntartható módon, egyensúlytalanságok nélkül fejlődni, és a monetáris unión belül is kialakulhatnak súlyos egyensúlytalanságok – ráadásul ezek kiigazítása önálló árfolyam- és monetáris politika hiányában sokkal fájdalmasabb lehet.
És a végső tanulság?
Görögországot megmentették. Nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy hasonló helyzetben a jövőben is bármelyik európai gazdaságot kihúzzák a bajból, hiszen egy európai ország „bedőlése” beláthatatlan következményekkel járna.
A tanulság azonban nem az, hogy nyugodtan folytathat bármely ország is felelőtlen gazdaságpolitikát, várva a deus ex machinára, a görög drámákból jól ismert isteni közbeavatkozásra. Az isteni beavatkozásnak ugyanis jócskán megkérik az árát – különösen igaz ez napjainkban, amikor a globális likviditásbőségnek valószínűleg hosszú időre, ha nem örökre vége; a görög kiigazítás és bármilyen hasonló kiigazítás ugyanis óriási gazdasági, társadalmi áldozatokat kíván. Ez pedig kizárólag felelősségteljes, a fenntarthatóságot és a versenyképességet szem előtt tartó gazdaságpolitikával kerülhető el, euróövezeten belül és kívül egyaránt.
(A szerző közgazdász.)
