Belföld

Hagyó vallomásaiban tagadta bűnösségét

Az Index.hu nyilvánosságra hozta a volt szocialista főpolgármester-helyettes rendőrségi vallomásait.

A bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsított Hagyó Miklós az Index birtokába került dokumentumok szerint azt mondta, Demszky Gábor őt a BKV-hoz “főgonosznak” nevezte ki, aki kézi vezérléssel irányít. Hozzátette, a BKV irányításába nemcsak neki, hanem az akkori főpolgármesternek, egyik helyettesének, Ikvai-Szabó Imrének és Mesterházy Ernő tanácsadóinak is beleszólásuk volt.

A szentendrei HÉV-megállók ügyében a gyanú szerint Hagyó Miklós a hivatali helyzetével visszaélve arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy évi 15 millió forintot adjon át neki a szerződéses összegből, és megfenyegette Baloghot egy korábbi ügyével.

A dokumentumok szerint a volt főpolgármester-helyettes tagadta, hogy Balogh Zsoltot megfenyegette volna, vallomásában azt mondta, ő soha nem tanúsított vele szemben erőszakos magatartást, és félelmet sem keltett benne.

A másik ügy, amelyben az Index közölte Hagyó Miklós vallomását, az AAM Zrt.-vel 2007-ben kötött, csaknem 50 milliós szerződéssel kapcsolatos. A gyanú szerint Hagyó utasította Antal Attila akkori BKV-vezérigazgatót, hogy kösse meg a szerződést; az elemzésre azért volt szükség, hogy azt Hagyó felhasználja egy beszámolója során.

A volt főpolgármester-helyettes vallomásában azt mondta, nem emlékszik pontosan arra, hogy milyen szerződésről van szó, ő nem utasította a szerződés megkötésére Antal Attilát, véleménye szerint viszont az AAM jelentős munkát végzett. Kitért arra, hogy ugyanezzel a céggel Antal úgy kötött egy kétmilliárdos szerződést, hogy arról sem a BKV igazgatósága, sem a főváros nem tudott.

Hagyó Miklóst bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják. A volt szocialista főpolgármester-helyettest 2010. május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, miután a választásokat követően megszűnt a mentelmi joga. Május 14-én gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A gyanú szerint Hagyó Miklós közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek arra, hogy a közlekedési cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben. Tavaly augusztus végén zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot. Az idén szeptemberben újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós ellen: a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik