Belföld

Az MSZP szerint a kormány nem kapott volna kétharmadot, ha előre közli terveit

Az ellenzéki párt szerint július 1-jével "megszűnik a kormány tevékenységéről reális képet festő ellenzéki sajtó védettsége".

Az MSZP szerint, ha a kormány valamennyi, a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegét sújtó intézkedését még a tavalyi választások előtt nyilvánosságra hozta volna, közelébe se került volna a kétharmadhoz.

Korózs Lajos, a párt elnökségi tagja pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében bírálta Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár kijelentését, amely szerint “a kormány alapvetően valamennyi, a Széll Kálmán Tervben, illetve máshol tett vállalását teljesítette, amelynek határideje július 1-jén járt le”.

A szocialista politikus a július 1-jével életbe lépett, az emberek életét döntően befolyásoló intézkedések közé sorolta a passzív táppénz felszámolását és az 55 év felettiek utazási kedvezményének megszüntetését a MÁV járatain, a kilakoltatási moratórium lejártát, valamint több száz gyógyszer árának emelkedését.

“Megszűnik a kormány tevékenységéről reális képet festő ellenzéki sajtó védettsége”, eközben a szintén júliusra ígért, gazdaságélénkítést célzó törvények közül egy sem lépett életbe – olvasható a közleményben.

Kovács Zoltán államtitkár a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón arról beszélt, hogy a kabinet júliustól képes érvényesíteni azokat az intézkedéseket, amelyek elsődleges célja az ország elmúlt években megnövekedett adósságállományának csökkentése. Egyebek mellett emlékeztetett a gyógyszer-finanszírozás és a táppénz rendszerének átalakítására, továbbá a lakosság rezsiköltségeinek befagyasztására, valamint a vállalkozások adminisztrációs terheinek kezdődő csökkentésére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik