Belföld

Sínen van a metrókocsik ügye

Tarlós István főpolgármester szerint a metrókocsi-szerződéssel kapcsolatos megállapodás a "maximális siker", amely elérhető volt.

Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén az Alstommal a 2-es és 4-es metróra szállítandó szerelvények gyártásáról szóló szerződés módosítását.

Az új megállapodás szerint kikerül a szerződésből a vis maior klauzula, vagyis nem számít vis maiornak, ha az Alstom nem tudja megszerezni a végleges típusengedélyt. Módosult az Alstom által vállalt kötbér maximuma is, amely az eddigi 20-ról 30 százalékra emelkedik, az összes kárfelelősség mértéke pedig szintén 20-ról 30 százalékra nő. A korábbi 50 százalék helyett 20 százalékra csökken az előleg mértéke.

Az Alstom arra is kötelezettséget vállalt, hogy a hatálybalépéstől számított 300 napon belül megszerzi a 2-es vonalra szánt szerelvények típusengedélyét, az első szerelvényeket pedig 330 napon belül leszállítja. A 4-es metró szerelvényeire 548 napon belül kell megszereznie a típusengedélyt, és 750 napon belül kell az első szerelvényt szállítania.

Amennyiben az Alstom nem írja alá a megállapodást július 26-ig, a főváros eláll a megállapodástól, és új közbeszerzést írnak ki a metrókocsik beszerzésére.

Az Alstom vezetése várhatóan július 20-án érkezik Budapestre, hogy aláírják a megállapodást a szerződés módosításáról.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a főpolgármester azt mondta, megbízottaik útján a megállapodás tervezetéről már megállapodtak az Alstommal, így jó esély van rá, hogy a július végi találkozón aláírják a módosításról szóló megállapodás. Ez a helyzetet maradéktalanul rendezi – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik