Az MSZP európai uniós jogszabályok módosítását kezdeményezi a devizahitelesek érdekében. Herczog Edit európai parlamenti képviselő, a szocialista párt elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: arra kérik az Európai Bizottságot, hogy fontolja meg azt a három javaslatot, amelyet a devizakölcsönök ügyében az MSZP korábban megfogalmazott.
Elsőként, hogy a bankok a hitelezéssel járó adminisztratív költségeket ne devizában, hanem az adott ország nemzeti valutájában számolják fel. Másodszor, hogy egy meghatározott árfolyamkockázat felett az árfolyam elszabadulásának terhét a bank és az adós közösen viselje, azt ne terheljék kizárólag a hitelesekre. Végezetül, hogy európai jogszabály tiltsa meg az egyoldalú szerződésmódosítást.
Az MSZP-s politikus elmondta, véleményük szerint e javaslatok nem sértenek uniós irányelveket. Kitért arra is: remélik, hogy kezdeményezésüket Orbán Viktor miniszterelnök is támogatni fogja.